A Tisza benyújtotta a devizahiteles perek és végrehajtások átmeneti leállításáról szóló törvényjavaslatát is szerdán az alkotmánymódosítással és a parlamenti vizsgálóbizottságok felállításáról szóló törvényjavaslattal együtt.

Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője egy Facebook-videóban azt mondta, több ezer család helyzetét érintő törvényjavaslatról van szó.

Iratok a felperes Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által a magyar állam ellen indított devizahiteles per tárgyalásán. A per az első, bank által indított devizahiteles per. (Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

A tövényjavaslat indoklásában az áll:

„Az úgynevezett devizahiteles törvények hatálya alá tartozó fogyasztói szerződésekjogkövetkezményeinek felülvizsgálata érdekében indokolt a szükséges jogalkotási lépések elfogadásáig intézkedni a még folyamatban lévő perek bíróság általi hivatalbóli felfüggesztéséről és elrendelni, hogy az érintett végrehajtási eljárásokban végrehajtási cselekményt, intézkedést ne lehessen foganatosítani.”