A még folyamatban lévő devizahiteles perek, valamint a devizahiteles ügyekben indult végrehajtások felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek szerdán benyújtott indítványában a Tisza-frakció két képviselője, Hantosi István és Melléthei-Barna Márton.Az indítványozók a devizahiteles fogyasztói szerződések jogkövetkezményeinek felülvizsgálatával indokolják a felfüggesztést.„Amennyiben a felfüggesztésre a végrehajtó vagy a bíróság hibájából nem kerül sor soron kívül, az ebből fakadó károkért a felelősség a végrehajtót, illetve a bíróságot terheli. A tervezet szerint a felfüggesztés elrendelése ellen fellebbezésnek van helye azzal, hogy a fellebbezésnek az eljárás felfüggesztésére halasztó hatálya nincs” – áll a javaslat indoklásában.Mind a polgári peres eljárások, mind a bírósági végrehajtási eljárások folytatására az érintett törvények felülvizsgálatát követően kerülhet sor a külön törvényben foglalt rendelkezéseknek megfelelően.A törvényjavaslat meghatározza azokat a speciális eljárási cselekményeket, amelyeket a végrehajtási eljárásokban annak ellenére indokolt lehetővé tenni, hogy maga az eljárás ,,leállításra" került. Ingatlan árverése esetén indokolt lehetőséget biztosítani arra, hogy az árverési vevőnek, ha még nem fizette meg a vételárat, ezt csak az eljárás folytatása esetén kelljen teljesítenie, illetve amennyiben a vételárat már megfizette, de az ingatlant még nem adták át neki, úgy a vételárat – az előleg kivételével – visszaigényelhesse. Ez esetben is csak az eljárás folytatásától függően válik esedékessé a vételár megfizetése.A törvényjavaslat azt is biztosítja, hogy ha az adós maga kíván továbbra is teljesíteni, ezt megtehesse. A szabályozás rendezi továbbá a kapcsolódó végrehajtások „leállítását” is a fedezet biztosítása érdekében. https://hvg.hu/itthon/20260520_alaptorveny-modositas-javaslat-tisza-part-orszaggyulesNyitókép: HVG / Stiller Ákos
Felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza
Az erről szóló törvényjavaslatot szerdán nyújtották be az Országgyűlésnek.












