Krug Emília vendégei Görög Zita és Bozsóki Róbert voltak a Szinten túl című műsorbanKrug Emília a Szinten túl című műsor legutóbbi adásában Görög Zita modellt és Bozsóki Róbert gyermekvédelmi szakembert kérdezte. A beszélgetés apropója a civil adománygyűjtő, segítő akcióiról is ismert modell nemrég készített ironikus videója volt, amelyben egy vécékefébe, hamisan énekelve figurázta ki a Fidesz igazságtalan kulturális támogatási rendszerét, hogy pénzt gyűjtsön. A befolyt összegből egy borsodi faluból szeretne nehéz körülmények között élő gyerekeket Miskolcra utaztatni, hogy életükben először moziba mehessenek, hiszen alig jutnak élményekhez, sokan még a szomszéd faluban sem jártak.Az aránytalanság a legnagyobb baj, nem az, hogy szép egy miniszteri iroda, hanem hogy ehhez képest mennyire kevés pénz jut a gyermekvédelemre, mondta Bozsóki. Szerinte az utóbbi harminc évben néha jobb irányba fejlődött, máskor megtorpant a rendszer, aztán pedig hanyatlani kezdett. Az utóbbi években a Fidesz-kormány gyakran kommunikálta azt, hogy a gyermekvédelemben minden csodálatos, ez egészen máshogy nézett ki belülről – mondta. A legnagyobb baj, hogy a közvélemény Bicskével és a Szőlő utcával azonosítja az egész gyermekvédelmi rendszert. Sokan úgy érzik, szégyellniük kell magukat, amiért benne dolgoznak, pedig a kollégák nagy többsége szent őrült, aki kevés pénzért, becsülettel dolgozik – mondta Bozsóki Róbert.Jó lenne, ha nemcsak a médiában válna tárgyalt témává egy-egy ügy, hanem valódi változások történnének – tette hozzá. A pénz nemcsak kevés, de rosszul is van elosztva. Magyarországon körülbelül másfél millió 18 éven aluli gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben. Közülük 100-110 ezer gyerek veszélyeztetett és 25 ezer védelembe vett van, 21 ezer pedig szakellátásba került. Ők azok, akiket gyermekotthonba vagy nevelőszülőhöz helyeztek, közülük 7-8 ezer gyermekotthonban, 13 ezer nevelőszülőknél él.Egy élmény többet jelent, mint egy cipőNem mindegy, milyen élmények érik a nehéz körülmények között élő gyerekeket. Görög Zita szerint reményt és célt adhat nekik, hogy másképp akarjanak élni. A borsodi gyerekek mozizásához szervezett gyűjtés négymillió forintnál tart, így más kulturális élményt is tudnak majd szervezni nekik – mondta. Bozsóki Róbert tapasztalatai szerint akár egy tábor vagy egy balatoni kirándulás is óriási élmény lehet ezeknek a gyerekeknek, de még a szüleiknek is. Ezek pici magok, amik aztán szárba szöknek, egészen mást jelentenek, mint egy cipő – mondta.A modell úgy látja, az utóbbi években kevésbé közönyösek az emberek, talán éppen a köztudottá vált aránytalanságok miatt egyre nyitottabbak az adományozók. Korábban sokan attól is féltek, hogy kiálljanak jó ügyek mellett, több cég és magánszemély is kérte, hogy ne jelenítsék meg a nevét az adományozók között.Görög Zita a Fidesz döntéshozóihoz is eljutott a kezdeményezéseivel. Egy applikációt terveztek, amelynek segítségével a gyerekek jelenteni tudnák, ha bántják őket, a jelzések pedig a rendőrséghez és a gyámhatósághoz is eljutnának. A modell szerint fontos lenne, hogy a gyerek is tehessen jelzést, ne csak a felnőttek. Az Igazságügyi Minisztériumban nem támogatták ezeket a terveket.Bozsóki a jelzések kapcsán elmondta: egy gyermekotthonban nincsenek titkok, bármi történik, arról gyorsan értesül a vezetőség, így csak a felnőtteken múlik, hogy az adott problémát eltussolják vagy lépnek ezekben az ügyekben. Aki nem jelez, annak büntetőjogi felelőssége van, a gyermekvédelemben dolgozóknak kötelességük jelezni, ha bajban van egy gyerek. A szakember úgy véli, hogy az előző rendszerben is voltak jó dolgok, szerinte például az, hogy segélyt csak közmunkáért lehet kapni, valóban mást jelent a gyerekeknek, jó példát mutat.Görög Zita szerint Mészáros Lőrinc adományai esetén is az aránytalanságok szúrhattak sokaknak szemet. Valóban szép egy pár milliós adomány, de nehéz hova tenni, ha úgy adják át, hogy a ruha, amit viselnek, magasabb összértékű, mint maga az adomány – mondta.Úgy vélik, a rendszer stabilizálásához elsősorban nem civil adományok gyűjtése, hanem az alapellátás megerősítése lenne a legelső cél. Fontos lenne például a gyerekek átmeneti otthonának erősítése, ami a családok időszakos problémáira jelentene megoldást úgy, hogy nem veszi el a jogokat a szülőtől, nem választja szét a családokat már az első körben, csak segíti átvészelni a kritikus időszakokat. Az alapellátásnak segítenie kellene a szülőket olyankor is, mikor nem tudják megfelelően ellátni a gyerekeiket, nem azonnal kiemelni őket a családból – véli Bozsóki Róbert. A kórházban élő babák nagy része is a család anyagi problémái miatt nem mehet haza – tette hozzá Görög Zita. Ilyenkor is sokkal jobb megoldás lenne a család támogatása a gyerek és a szülő különválasztása helyett.A másik gond, hogy nagyon kevés a nevelőszülő. Több szakemberre lenne szükség, és amellett, hogy anyagilag meg kell erősíteni a nevelőszülőket, szakmai szempontból is szigorúbbnak kell lennie a kiválasztásnak. Bozsóki szerint hosszú képzések helyett a jövendőbeli nevelőszülőknek egyszerűen el kellene tölteniük néhány hetet egy otthonban, hogy tudják, mire vállalkoznak.12 év alatti gyerekeket nem is lenne szabad elhelyezni otthonokban, mégis rengetegen vannak a nevelőszülőhiány miatt. Az ideiglenes gyermekvédelmi rendszerben gyakran belehalnak gyerekek a figyelmetlen ellátás következményeibe – mondta Görög Zita. A szűrőrendszer nem működik, ezért történnek ilyen tragédiák – pedig rengetegen végzik nagyon jól a munkájukat. Görög Zita arról is mesélt, hogy elkezdte elvégezni az ideiglenes nevelőszülői tanfolyamot, de félbehagyta, annyira nem tudott volna kiegyezni a rendszerrel. Például sosem tudna láthatásra vinni gyereket ahhoz a szülőhöz, aki korábban bántalmazta őt – mondta.A családok támogatása azonnali kiemelés helyettA gyermekvédelmi szakember kiszámolta, hogy egy gyerek gyermekotthonban való elhelyezése egy évre másfél–három millió forint közötti összegbe kerül az államnak, és általában egy családból több, néha négy-öt gyerek kerül az intézményekbe egyszerre. Ha ezekkel az összegekkel a családot támogatnák, lehet, hogy megoldanák a problémáikat.Ugyanakkor nagy gond az is, hogy az adományokat nem lehet pénz formájában egyszerűen átadni, mert a családok nem tudják megfelelően kezelni, beosztani. A családsegítőn keresztül kell hogy eljusson hozzájuk kisebb adagokban, mindig a legszükségesebbekre, tűzifára, gyógyszerre. Amikor a gyerekek kikerülnek a rendszerből, akkor sem tudják, hogyan kell beosztani a pénzüket, amit kapnak, segíteni kell nekik – egészítette ki Bozsóki Róbert.Nagy reményeket fűz Gyurkó Szilvia államtitkári kinevezéséhez, de megjegyezte, hogy lerombolni könnyű volt ezt a rendszert, újraépíteni sokkal nehezebb lesz, sok mindent elölről kéne kezdeni. A változásokhoz nem elég, ha olyan megmozdulások történnek, mint az influenszertüntetés, hiszen ez a hatalom ingerküszöbét nem ütötte át. Abban segített, hogy több civil mozdult meg, de nem ők azok, akik valódi változásokat tudnak elérni a rendszerben. Most is akkora az emberhiány, hogy 400 gyereket nem tudnak elhelyezni, mert nincs elég hely, ha pedig van, akkor földön, lépcső alatt alszanak a gyerekek. A szakember szerint az utóbbi harminc évben előbb a gyermekvárosokat bontották szét kisebb egységekre, ami jó irány volt, ám aztán újra centralizálódni kezdett a rendszer. Egy gyereknek kis közösségre van szüksége akkor is, ha nem tud családban felnőni – mondta.A beszélgetés végén elhangzott: a rendszer megerősítésén túl arra is nagy szükség lesz, hogy a gyermekvédelemben felnőttek később lelki támogatást kapjanak, hogy feldolgozzák, ami történt velük, és megtörjék a kört.