„Összeomlott az aranykonvojügy hivatalos indoklása. Az ügyészség szerint nem volt megfelelően alátámasztva a hét ukrán magánszemély nemzetbiztonsági kockázata” – közölte az érintetteket képviselő ügyvéd, Horváth Lóránt.Horváth tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék szerdán megküldte a Fővárosi Főügyészség főügyészhelyettesének meghallgatásáról szóló feljegyzést, amelyben úgy nyilatkozott:Az Alkotmányvédelmi Hivatal a teljes ügyiratot a rendelkezésemre bocsátotta, az iratokat megtekintettem, és a minősített adatok védelmére vonatkozó jogszabályok betartásával az ügyben akként nyilatkozom, hogy a perben támadott közigazgatási határozat alapjául szolgáló minősített adatokat megismertem, azok álláspontom szerint nem elegendőek és nem alkalmasak arra, hogy azok megalapozottságát a bíróság megvizsgálja és a perben érdemi döntést hozzon. A Kúria 3/2025. Jogegységi határozat 57. pontjában meghatározott tartalmi követelményeket szem előtt tartva nyilatkozom, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényeket kellő adattal nem támasztotta alá. Egyebet előadni nem kívánok.Az ügyvéd szerint a főügyészhelyettes nyilatkozata „egyértelműen igazolta” azt a feltevésüket, hogy a pénzszállítókat kísérő ukrán állampolgárok elfogása, fogva tartása és kiutasítása, valamint a szállított vagyon lefoglalása politikai döntésen alapult, „megalapozva ezzel a korábban általunk közölt bűncselekmények elkövetését, név szerint a hivatali visszaélést, a terrorcselekményt, a jogellenes fogva tartás minősített esetét, a testi sértést, a bántalmazást hivatalos eljárásban és a kényszervallatást”.Végül azt írta, bíznak benne, hogy ezek a „szégyenletes cselekmények” nem maradnak büntetőjogi felelősségre vonás nélkül.A magyar hatóságok a választási kampány hevében foglaltak le két ukrán pénzszállító autót, az azokat kísérő hét ukrán állampolgárt pedig elfogták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményt adott ki az ügyben, amelyben pénzmosás gyanújáról írt, ám azt az adóhatóság elismerte, hogy az elfogott járművekkel Ausztriából tervezetten szállítottak Ukrajnába 40 millió dollárt, 35 millió eurót és kilenc kilogramm aranyat.A pénzszállító feltartóztatása és személyzetének fogva tartása miatt az ügyészség április végén rendelt el nyomozást „jogellenes fogva tartás bűntette és más bűncselekmények tárgyában tett feljelentések alapján”.A visszatartott vagyont végül május elején szolgáltatta vissza Magyarország Ukrajnának, hétfőn pedig az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság visszavonta a hét ukránnal szemben elrendelt kiutasítást, valamint a hároméves beutazási és tartózkodási tilalmat is. https://hvg.hu/itthon/20260518_az-idegenrendeszet-visszavonta-az-ukran-penzszallitasban-resztvevo-allampolgarok-kiutasitasatNyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje: Összeomlott az aranykonvojügy hivatalos indoklása
Az ügyészség szerint nem volt megfelelően alátámasztva a pénzszállító autókat kísérő hét ukrán nemzetbiztonsági kockázata.











