Vizsgálatot indított a Magyar Vízilabda-szövetség a korábbi női szövetségi kapitány, Mihók Attila ellen, miután a most a dunaújvárosi utánpótlásban dolgozó edző a vasárnapi serdülő bajnoki döntőn teljesen elvesztette a kontrollt, és egy vitatott ítélet után közelről hadonászva ordított a bíró arcába. „Szemtanúk és fültanúk állítása szerint sértő, a játékvezetőt női mivoltában is rendkívül lealacsonyító kifejezések hangozhattak el a játékvezetők irányába” - eufemizál az esetről szóló beszámolójában a Nemzeti Sport.

A Dunaújváros–UVSE leány serdülő bajnoki döntőn Mihók akkor vesztette el a fonalat, amikor a lányát, Mihók Mandulát az utolsó negyedben kiállították. Az edző először egy fehér műanyag jelzőt hajított el, miközben hangosan reklamált. Miután erre a bíró neki is felmutatta a piros lapot, közelről ordított Bors Dorottya játékvezető arcába, az orra előtt hadonászott, megpróbálta lefogni a kezét, mielőtt a stábjából arrébb nem vonszolták.

Mihók a meccs utáni videójában az esetről nem mondott semmit, csak a szerinte alkalmatlan, rossz felfogásban fújó játékvezetőket szidta tovább. Másnap egy újabb posztban értekezett önreflexió nélkül arról, hogy ő egy „tisztább, emberségesebb és valóban gyermekközpontúbb” sportban hisz, amit szerinte csak a játékvezetés akadályoz meg.