Az Otthon Start Program (OSP) hatására tovább gyorsult a használt otthonok drágulása Budapesten, több kerületben pedig a panellakások ára emelkedett a legnagyobb mértékben, lehagyva a tégla építésűeket. Ez azt eredményezte, hogy immár vannak olyan, házgyári technológiával épített lakótelepek, ahol a felújított lakások négyzetméterára bőven meghaladja az OSP másfél millió forintos plafonját – derül ki a Cordia lakásfejlesztő piacfelméréséből, amely az Ingatlan.com adatai alapján készült.A prímet a Szomszédok című tévésorozatnak köszönhetően országos ismertséget szerzett Gazdagrét viszi, 1,7 millió forint feletti négyzetméterárral a felújított lakások esetében,de kilógnak felfelé az OSP-ből a szintén XI. kerületi Őrmező és Kelenföld, a III. kerületi Aquincum-Római, a IX. kerületi József Attila-lakótelep, valamint a XIV. kerületi Alsórákos felújított panellakásai is.A pusztán jó állapotú – vagyis nem teljeskörűen renovált – házgyári lakások esetében 100-200 ezer forinttal alacsonyabb az átlagos négyzetméterár,így ezek már jellemzően OSP-képesek.e_! SzomszédokMTVA / M3„Egyfajta piaci anomáliáról van szó, amit érdemes kihasználniuk azoknak, akik panelből egy korszerű, energiatakarékos otthonba költöznének” – hívta fel a figyelmet Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója.A XI. kerületben az új építésű otthonok 2023-ban még 75 százalékkal kerültek többe a jó állapotú, illetve közel 60 százalékkal a felújított panellakásokhoz képest. Ez a különbség a múlt év végére 24, illetve 16 százalékra csökkent. A panelek tempós drágulása nyomán másutt is rendkívül alacsony szintre csökkent az új lakások felára a panelekhez képest. Zuglóban például az új építésű otthonok 2023-ban még 70 százalékkal voltak drágábbak, mint a jó állapotú házgyári lakások, míg a 2025 végén már csak 24 százalékkal. Ez a differencia a felújított XIV. kerületi panelek esetében 57 százalékról 15 százalékra olvadt.A jegybank friss Lakáspiaci jelentése szintén megdöbbentő képet fest a lakáspiacról. 2025-ben a lakásárak éves nominális növekedési üteme országosan 23,5 százalékot ért el, ezzelaz elmúlt 25 év legmagasabb, 19 százalékos reál-lakásárdrágulása valósult meg. A jelentés szerint a lakáspiaci túlértékeltség 22,5 százalékos országos szinten,tehát az árak 22,5 százalékkal magasabbak annál, amit a gazdasági tényezők indokolnának.
A Szomszédok lakótelepén majdnem annyiba kerül egy felújított panel, mint egy új építésű lakás
Az elmúlt évek jelentős lakásdrágulása nyomán több fővárosi lokációban a felújított panelek ára meghaladja az Otthon Start államilag támogatott hitel 1,5 millió forintos négyzetméterárát, és alig marad el az új építésű lakások árától.














