Lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat – mondta el vagy ezerszer a kampányban Magyar Péter, majd a kormánya megalakítása utáni első héten képletesen és fizikai értelemben is tartotta magát ehhez. Látványosan esett neki a Karmelita előtt a miniszterelnöki irodát az emberektől évek óta távol tartó kerítések elbontásának. S ha már lendületbe jött, nemcsak a Színház utcát nyitotta meg, hanem magát a híres-hírhedt épületet is: olyan vezetett túrákat hirdetett a Karmelitába, amelyekre bárki jelentkezhet. Alighanem a Fidesz-kormány bukását minél több szemszögből látni vágyó Tisza-szavazók igényeinek kielégítését szolgálta az a kormányfői döntés is, hogy az átadás-átvételi procedúrát szokatlan módon az összes leköszönő miniszterrel együtt tartotta meg. Így lehetősége nyílt arra, hogy ország-világ előtt látványosan megszégyenítse őket: Szégyelljék magukat, amilyen állapotban adják át az országot! A korszakváltást lépten-nyomon hangsúlyozó, gesztusértékű döntések mellett lassan a valódi kormányzati munka is elkezdődik. Kihirdették például az új kabinet alapjait meghatározó rendeletet, amely nem ment hiba nélkül. Véletlenül bevonták a Magyar Művészeti Akadémiát is a kultúrpolitika alakításába, ráadásul Tarr Zoltán kultúráért is felelős miniszter kissé ügyetlenkedve igyekezett megmagyarázni a nyilvánvaló bakit. Ezzel együtt persze így is világosan jelezte, mennyire mások lesznek a Magyar-kabinet prioritásai. Mindemellett számtalan olyan döntést hoztak, például a költségvetés, a közmédia, a paksi beruházás, a kormányzati épületek, az unión kívüli munkavállalók foglalkoztatása, a diplomata-útlevelek felülvizsgálatáról, amelyek nemcsak azt üzenik a választóknak, hogy nem lesznek következmények nélküliek az Orbán-kabinet hibái, visszaélései, hanem egyúttal időt is adnak a kormányzati apparátusnak a vártnál talán kicsit lassabb felálláshoz. Noha a hétvégére ígérték az államtitkárok listáját, keddig csak a közigazgatási államtitkárok nevét tették közzé. https://hvg.hu/360/20260519_magyar-peter-csucsburokratai-kozigazgatasi-allamtitkarokMindeközben egyre több életjelet mutatnak az induló minisztériumok és vezetőik, meg a civil életből érkező szakértőik. Még ha sok esetben nem is olyan látványosan, mint a kormányfő, de mind világosabbá teszik, miként irányítanák a hozzájuk tartozó területet.
Egyre több életjel és látható stílusváltás – kielemeztük a Tisza-kormány első egy hetét
A kabinet első intézkedései arról árulkodnak, hogy a miniszterelnök egyszerre jelezné szimbolikus gesztusokkal a rendszerváltást, próbál időt nyerni apparátusa felállásáig, és igyekszik hiba nélkül hozni a halaszthatatlan döntéseket.














