Kedden tartotta a Google az éves I/O fejlesztői konferenciáját, amelyen számos újdonságról rántották le a leplet. Ezek érintik a cég legfontosabb termékét, a keresőt is, mely jelentősen átalakul a következő időszakban.A cég nem fukarkodott a nagy szavakkal, állítja ugyanis, hogy az elmúlt 25 év legnagyobb változását hozza az újragondolt „intelligens keresőmező”. Az újdonság ahelyett, hogy listaszerűen mutatná a találatokat, mint eddig, olykor AI-alapú „interaktív élményeket” is a felhasználó elé tár. Sőt, jönnek azok az ügynökök is, amelyek az ember kérésére indulnak információszerző digitális portyázásra.Az új felhasználói élmény ezek által már eléggé más lesz. A találati oldal megszokott, listaszerű elrendezésének vége, az új felületen kibővül a keresőmező, hogy helyet adjon a hosszabb, beszélgetésszerű lekérdezéseknek. https://youtu.be/p6EBMG8OEBINem is kell beállítani semmit: az AI tudni fogja, hogy mikor melyik keresési módra van szüksége. Ha észleli, hogy inkább beszélni szeretne – hasonlóan egy chatbothoz –, ahhoz igazodik. A rendszer még abban is segít, hogy megfogalmazza a lekérdezését, és az AI-alapú áttekintéssel kapcsolatban is feltehet további kérdéseket.Jönnek az ügynökökA Google ügynöki és AI-alapú interaktív képességekkel is felvértezi a keresőjét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akár több ügynököt is létrehozhat, amelyek a háttérben, akár a nap 24 órájában figyelhetik önnek a webet – és ha valamilyen új információ áll rendelkezésre egy témában, értesítést küldhetnek, például egy részvény árfolyamával kapcsolatban.A Gemini és a Google ügynökalapú fejlesztési platformja, az Antigravity összegyúrásának köszönhetően a találati oldal is sokkal interaktívabb lesz, és igazodik ahhoz, amire rákeres. Ez a gyakorlatban egyedi vizualizációkat jelent majd – ha mondjuk a fekete lyukak felől érdeklődik a keresőben, a Google illusztrálhatja is azt, például így:GoogleEz az újdonság a nyár folyamán érkezik meg minden felhasználóhoz, és teljesen ingyenes lesz a használata. Az Antigravity segítségével egyébként a felhasználók is készíthetnek „minialkalmazásokat” a keresőben, nyelvi parancsok segítségével. Tehát elég, ha leírja szavakkal, mit szeretne, a Google rendszere pedig elkészíti azt. Mint a TechCrunch például hozza, készíthet mondjuk egy olyan appot, ami segít összeállítani az étrendjét, felhasználva még a naptárában lévő információkat is – így a rendszer segíthet eldönteni, hogy mit készítsen és mikor egyen.A portál azt is kiemeli, hogy a fenti változások bizonyára tovább fogják csökkenteni a portálok Google-től érkező forgalmát – arról nem is beszélve, hogy nincs sok idő az alkalmazkodásra. Az újragondolt keresőmező már a héten megérkezik a felhasználókhoz, a generatív funkciók pedig a nyár folyamán futnak majd be. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Felejtse el az eddigi Google keresőt, az elmúlt 25 év legnagyobb változása jön
AI mindenhol – alaposan felforgatja a Google az eddigi keresési élményt. Hamarosan akár egy ügynököt is beállíthat, hogy a nap 24 órájában figyelje önnek a webet.












