Az év elején a nála élő gyermekek bántalmazásáért ítélt egy bíróság egy nevelőszülőt, akit 2022-ben még név szerint kiemeltek egy olyan eseményről szóló tudósításban, amelyen a nevelőszülőnél vagy lakásotthonban élő gyerekeket díjazzák. Az ítélet szerint a nő 2017 és 2023 között kézzel, seprűnyéllel, fakanállal ütötte, és trágár szavakkal szidalmazta a gondjára bízott gyerekeket, mégis gond nélkül átment a kötelező rendszeres felülvizsgálatokon, írja a Direkt36 kiemelve, ugyan a rendszer több ponton szigorodott, de vannak problémák, amik fennmaradtak, például, hogy kevés a férőhely és óriási a hiány nevelőszülőkből. https://hvg.hu/itthon/20230520_ombudsman_neveloszuloi_halozat_gyerekvedelem_visszaelesekA KSH legutóbbi, 2025-ös adatai szerint 5390 nevelőszülő dolgozik az országban, és a szakemberek szerint legalább kétezerrel kevesebb, mint amennyire szükség lenne. Hozzátették, mivel az állam nagyrészt kivonult erről a területről, a gyermekvédelmi intézményeknél, amelyekhez a nevelőszülői hálózatok tartoznak, általában az egyház vette át a helyüket, és az összképet nézve a hálózatok sok mindenben különböznek egymástól, például, hogy milyen anyagi juttatásokat vagy szolgáltatásokat nyújtanak a nevelőszülőknek, vagy hogy milyen mélységben foglalkoznak a gyermekbántalmazási ügyeikkel.A nevelőszülők alkalmasságát 2024 óta pedig már kétévente felül kell vizsgálni, és Direkt36 szerint rendkívül ritka esetnek számít, ha valaki megbukik egy ilyen ellenőrzésen. A kérdéseikre válaszoló intézmények közel háromezer nevelőszülőnél folytattak le rendszeres alkalmassági felülvizsgálatot a 2025-ös évben, de 10 olyan nevelőszülőről tudnak, akik fennakadtak ezen a típusú ellenőrzésen.Ennél valószínűleg több problémás eset van: az a nyíregyházi nevelőszülő is átment a szűrőn, akinek horrorisztikus története a hírekbe is bekerült: egy kétéves kisfiú evés közben megfulladt, ám ezt csak napokkal később jelezték. https://hvg.hu/itthon/20230418_auto_csomagtartoban_megtalalt_kisfiu_halala_nyiregyhaza_fulladas_gyermekvedelem_otthonA szokásos felülvizsgálatok mellett indokolt esetben bármikor rendkívüli vizsgálatot is lehet végezni a nevelőszülőknél – 2025-ben a nevelőszülőknek körülbelül 5 százalékánál folytattak le ilyet, és az összesen 204 vizsgálatból, amelyről információval rendelkeznek, 7 olyan esetről tudnak, amikor végül alkalmatlanságot állapítottak meg. Hozzátették, ha a problémák észleléséről, időbeni jelzésről, beavatkozásról van szó, az egyik kulcsszereplő a nevelőszülői tanácsadó lehetne, de a megkérdezett gyermekvédelmi szakemberek szkeptikusak a szerepükkel kapcsolatban, többen úgy gondolják, hogy az intézmény által fizetett tanácsadónak nem áll érdekében, hogy negatív véleményt fogalmazzon meg a nevelőszülőkről.Megjegyezték, a nevelőszülői tanácsadókon kívül a hálózatoktól független gyermekvédelmi gyámok is rendszeresen látogatják a családokat, pontosabban a gondjaikra bízott gyerekeket, de rendkívül túlterheltek, sokszor jóval több gyerek tartozik hozzájuk, mint amennyit a törvény megengedne, emiatt nem mindig tudnak az előírt gyakorisággal látogatóba menni. A nevelőszülőket a Belügyminisztérium alá tartozó Integrált Jogvédelmi Szolgálatnál dolgozó gyermekjogi képviselők is ellenőrizhetik, de az egész országban összesen csak 16 gyermekjogi képviselő dolgozik. Emellett időnként kormányhivatalok munkatársai is megjelenhetnek nevelőszülőknél, ezek a szervek ellenőrzik ugyanis elsősorban a nevelőszülői hálózatokat, de minden egyes nevelőszülő rendszeres ellenőrzésére nyilván nincs kapacitás.Felmerült a pszichológiai szűrések kérdése is. Az adatigényléssel megkapott információk szerint a már aktív nevelőszülők pszichológiai vizsgálata nagyon ritkán adott „alkalmatlan” eredményt, 2024-ben 113-ból 1, 2025-ben 3908-ból 10 aktív nevelőszülő akadt fenn ezen a szűrőn. A még csak jelentkezők sokkal nagyobb arányban bizonyultak a Belügyminisztérium vizsgálatán pszichológiailag alkalmatlannak: 2024-ben 73-ból 28, 2025-ben 812-ből 145 emberről van szó. Hozzátették, nem mindig egyértelmű azonban az sem, hogy mikor lehet alkalmatlanná nyilvánítani egy nevelőszülőt. Ami a jelentkezőket illeti, feltétel a 24. év betöltése és a büntetlen előélet, illetve egy sor súlyos bűncselekményre nézve folyamatban sem lehet büntetőeljárás a jelentkező ellen. Emellett a jelentkezőkről környezettanulmány készül, van pszichológiai alkalmassági vizsgálat, és 2024 nyara óta végeznek a nevelőszülőknél úgynevezett kifogástalan életvitel ellenőrzést is, illetve egy képzést is kötelező teljesíteniük.A Direkt36 az intézményekhez intézett válaszokra hivatkozva azt írja, hogy 2025-ben a jelentkezők több mint 2400-an voltak, de csak 298-an bizonyultak alkalmasnak közülük. Az országon belüli területi egyenlőtlenségek nagyok: Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében például különösen kevés a nevelőszülő, míg a keleti országrészben olyan falu is akad, ahol a helyi iskolában a nevelőszülőknél élő gyerekek aránya 40 százalék.Ami az új kormányt illeti, Gyurkó Szilviát, a Hintalovon gyermekjogi alapítvány alapítóját kérték fel gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárnak. Korábban a Tisza-kormány gyermekvédelemmel kapcsolatos terveiről Magyar Péter azt mondta, 20 évre visszamenőleg vizsgálatot rendelnének el a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaélésekről, a pártja programjában a gyermekvédelmi rendszer azonnali megerősítését vállalják, beleértve az ágazat működési költségeinek 20 százalékos emelését. https://hvg.hu/elet/20260416_gyurko-szilvia-hintalovon-alapitvany-gyermekvedelem-adatok-belugyminiszterium-valasztasok(Kiemelt kép: HVG/Fazekas István)
Seprűnyéllel, fakanállal ütötte a gyerekeket, mégis nevelőszülő maradt – a rendszer hiányosságait tárta fel a Direkt36
A nevelőszülői rendszer még mindig több sebből vérzik, az csak egy probléma, hogy legalább kétezren hiányoznak a rendszerből.











