Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a hetvenes férfival szemben, aki nehéz sorsú gyermekeket bántalmazott szexuálisan. A férfit szexuális erőszak, emberkereskedelem, kényszermunka, gyermekprostitúció kihasználásának kísérlete, valamint gyermekpornográfia miatt kell felelnie. Az őt segítő nőnek emberkereskedelem és kényszermunka miatt kell felelnie.
A vádirat szerint a 33 éves nő 2023 nyarán ismerte meg a férfit, aki szexuális szolgáltatásért cserébe szállást, illetve pénzt adott neki. A nő hamar felismerte, hogy a férfi a fiatal lányokhoz vonzódik, ezért elhatározta, hogy ellátásért és pénzért lakásotthonból, illetve nevelőszülőktől szökésben lévő kiskorúakat bír rá a férfival való szexuális cselekményekre, és ebből ő maga bevételre tesz szert.
Energiaitalokat édességeket adott a kislányoknak
A nő 2024-ben ismerte meg a hátrányos helyzetű, 13-17 éves sértetteket, akik a lakásában találkoztak az oda rendszeresen feljáró, akkor 70 éves férfival. A férfi energiaitalokat, édességet vitt magával, hogy így kerüljön közelebb a kiskorú és kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokhoz. Voltak, akiket a terheltek nem tudtak rávenni a szexuális cselekményekre, míg a férfi az egyik gyermeket, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, szexuálisan bántalmazta.














