Balog Zoltán volt református vezető megosztotta a 2024. február 16-án, a zsinat értekezletén elmondott beszédét, majd tíz perccel később az alábbi szöveggel magyarázta ezt:

„A sajtómegkeresésekre tekintettel szükségesnek látom megosztani annak a beszélgetésnek a linkjét, amelyben a nyilvánosság előtt számot adtam az ún. kegyelmi ügyben betöltött szerepemről. 2024. június 13. (777 interjú) Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani erről az ügyről.”

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata díjjal tavaly kitüntetett Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, az emberi erőforrások volt minisztere a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség templomában 2021. január 19-én.

Fotó:

Cseke Csilla/MTI/MTVA