A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Hatalmas értékű keretszerződést kötött az országos tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) a saját többségi tulajdonában álló Alföldi Nyomda Zrt.-vel – írja a G7.A közbeszerzést még márciusban írta ki a Kello, a tenderre végül pedig csak egyetlen ajánlat érkezett: a Kello többségi tulajdonában álló Alföldi Nyomda Zrt. pályázott sikeresen.Az április végén aláírt keretszerződés 48 hónapra szól, a maximális értéke pedig 45 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy az Alföldi Nyomda készítheti és juttathatja el az iskolákba a tankönyveket addig, amíg a teljes keretösszeg ki nem merül.„A tankönyvek propagandaeszközzé váltak” – Radó Péter a szabad tankönyvválasztás felszámolásárólEgyetlen értelmezés, a tények kritika nélküli elfogadása, a tankönyvi narratíva bemagolása – dilemmák és valódi diskurzus nélkül.Radó Péter oktatáskutató szerint így válhatnak a tankönyvek az ideológiai közvetítés eszközévé.A szerződés nemcsak a nyomtatást, hanem a könyvek kiszállítását is magában foglalja. A cég ehhez négy alvállalkozót nevezett meg: három további nyomdát és egy logisztikai vállalkozást.A mostani összeg jelentősen meghaladja a korábbi hasonló tenderek értékét. A G7 szerint a 2020-as közbeszerzés kerete még 20,8 milliárd forint volt, vagyis a mostani megállapodás több mint kétszer akkora.A 45 milliárd forintos szerződés az Alföldi Nyomda méretéhez képest is kiemelkedő. A vállalat 2024-ben 13,8 milliárd forintos árbevételt ért el, ebből 7,9 milliárd forint származott a Kellótól – írja a lap. A közbeszerzési dokumentáció alapján a nyomdának évente nagyjából 1000-1500 különböző tankönyvet és egyéb kiadványt kell majd előállítania. Ez évente körülbelül 13,5 millió példányt jelent, vagyis négy év alatt összesen 54 millió könyv készülhet el.A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy az új kormány egyik oktatási ígérete a szabad tankönyvválasztás visszaállítása. Ha ez megvalósul, akkor várhatóan nő a választható tankönyvcímek száma, miközben az egyes könyvek példányszáma csökkenhet. Ez a nyomdák működését és jövedelmezőségét is jelentősen befolyásolhatja.„Nem egyik pillanatról a másikra történik: legalább négy-öt év, mire használható tankönyveket fejlesztenek”A tankönyvválasztás szabadságának visszaadása önmagában nem old meg semmit – állítja Radó Péter oktatáskutató. Szerinte egy működő, minőségbiztosított tankönyvpiac felépítése akár egy évtized is lehet, egy új tankönyvcsalád kifejlesztése pedig minimum négy-öt év.