Az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkára a Telexnek úgy fogalmazott: általánosságban az volt a megállapodás a minisztériumon belül, hogy a köztársasági elnök döntését tudomásul veszik.

A kegyelmi főosztály eredetileg nem véletlenül nem javasolta K. Endre kegyelmi kérvényének előterjesztését – mondta a Telexnek Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkára. Hozzátette: ha volt is lobbi K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatban, az nem az Igazságügyi Minisztériumban volt.A lap azután kereste meg a politikust, hogy Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatóján több dokumentumot is közzétett a kegyelmi üggyel kapcsolatban. Ezekből kiderült, hogy a Répássy által vezetett főosztály nem támogatta a bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi kérvényét. https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztatoRépássy szerint általánosságban elmondható, hogy a minisztérium kegyelmi főosztálya tipikusan csak súlyos, gyógyíthatatlan vagy végstádiumú betegség esetében javasolja a kegyelmi kérvény előterjesztését. A dokumentumokban is ezt vizsgálják.Az soha nem vezet kegyelmi döntésre, hogy valaki vitatja a bíróság döntését– mondta Répássy.Annyit még elárult, hogy K. Endre kegyelmi kérvényét a felesége nyújtotta be, aki személyi körülményekkel magyarázta a kérelmet, valamint azzal, hogy K. Endre ártatlannak vallotta magát. Ezek egyike sem felelt meg a kegyelem feltételeinek.Arra a kérdésre, hogy Varga Judit mégis miért ellenjegyezte Novák Katalin kegyelmi döntését, Répássy úgy fogalmazott: Általánosságban az volt a megállapodás közte és az igazságügyi miniszter között, valamint a minisztériumon belül, hogy a köztársasági elnök döntését tudomásul veszi az igazságügyi miniszter. Hozzátette azt is, hogy a köztársasági elnök nem köteles indokolni a kegyelmi döntéseit, K. Endre esetében sem tett így, ezért erről nincs is dokumentum.