Az elemző szerint az okozta a Fidesz bukását, hogy nem volt benne korrekciós képesség. A Tiszában van, de ott is látja annak veszélyét, hogy idővel eltűnik.

Talán Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása óta nem volt tapasztalható akkora öröm és felszabadultság a magyar történelemben, mint az április 12-i választás után – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a Partizánnak adott interjúban.Szerinte a hatalmat, amely „azt hitte, örökké fog tartani”, nem külső erők buktatták meg, „hanem az itthoni magyar választók”, ami sokáig kitartó, óriási élmény marad. Szerinte „89-ben nem volt meg az élmény, hogy az emberek részt vettek, de most ők döntöttek”.Arról is beszélt Tölgyessy a 24.hu szemléje szerint, hogy a Fidesznek jelenleg 1,2–1,5 millió szavazója van, közülük azonban csak egymillióan gondolják „istenkirálynak” Orbán Viktort. Ezzel sokáig el lehet „hajózni”, de túl sok értelme nincs – mondta a késői MDF-re és MSZP-re utalva. https://youtu.be/lDmSf4DxwGgAz elemző úgy látja, hogy összecsuklott az Orbán-mítosz: a volt miniszterelnök csak a választásig tudta elhitetni – valószínűleg a közvélemény-kutatásokat csalással befolyásoló módon – hogy ő maga komoly tényező. Az átadás-átvételnél azonban látszott, hogy a korábbi miniszterek kisgyerekként vergődnek, miközben Magyar Péter alázta őket.A Fidesz brandnek már nincs értelme– vélekedett Tölgyessy.Az elemző úgy véli, „nemzetközi mértékben is vége van az Orbán-sztorinak”, ami abból is látszik, hogyan reagáltak a választási vereségére a V4-országok vezetői, Donald Trump amerikai elnök vagy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. „Ki az, aki egy ekkora vesztest akar ünnepelni?” – tette fel a kérdést.Tölgyessy szerint a Fidesz bukását az okozta, hogy nem volt benne korrekciós képesség. A Tiszában látja ezt, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy az meg annyira Magyar Péterre épül, hogy abból is eltűnhet ez a képesség.