Az új kormányzat álláspontja szerint a közmédia nem lehet egyetlen párt, egyetlen politikai oldal, vagy egyetlen hatalmi központ kiszolgálója.
Megkezdődik az MTVA és a közszolgálati média teljes körű átvilágítása – jelentették be a Tisza-kormány második ülése utáni sajtótájékoztatón. „A közmédia alkotmányos és demokratikus feladata az lett volna, hogy hiteles, kiegyensúlyozott, sokoldalú tájékoztatást nyújtson minden magyar állampolgárnak. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt években nem tettek eleget az MTVA alá tartozó médiumok ezeknek a kritériumoknak” – mondta Szondi Vanda kormányszóvivő.A kormány álláspontja szerint a közmédia nem lehet egyetlen párt, egyetlen politikai oldal, vagy egyetlen hatalmi központ kiszolgálója. Az MTVA a magyar emberek pénzéből működik, ezért a magyar embereknek tartozik felelősséggel– tette hozzá.Ismertette Szondi azt is, hogy a közmédia éves költségvetése 2010 óta többszörösére nőtt, 2025-ben már 165,5 milliárd forint volt a költségvetési főösszege, miközben a közszolgálati feladatait nem látta el. „A kormány ezért átvilágítja az MTVA gazdálkodását, szerződésállományát, vezetői döntéseit, beszerzéseit, hírszerkesztési gyakorlatát, valamint a Duna Médiaszolgáltatóval és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal fennálló intézményi kapcsolatokat.”Mindennek célja egy olyan közszolgálati média kialakítása, amely valóban közszolgálati feladatokat lát el. Ellenőriz, edukál és minden magyar számára kiegyensúlyozott tájékoztatást ad – közölte a kormányszóvivő. A bejelentés után Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy a vizsgálataz MTVA teljes gazdálkodását és gyanús beszerzéseit,a felhalmozott szerződésállományokat és a felelőtlen vezetői döntéseket,az eddigi egyoldalú hírszerkesztési gyakorlatot,a Duna Médiaszolgáltatóval és az NMHH-val fennálló intézményi kapcsolatok hálójátis érinteni fogja. https://hvg.hu/itthon/20260518_kormanyinfo-elo-kozvetites-magyar-kormany-dontesek-tajekoztato












