Havasi Bertalan a szombaton Rogán Antal volt minisztériumának tetőteraszán történtek után hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda volt helyettes államtitkára a feljelentést azzal indokolja: „az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található”. Havasi szerint ezzel „a rendszerváltás óta példátlan bűncselekmény” valósult meg.

Havasi, aki a NER 16 évének legnagyobb részében Orbán Viktor sajtófőnöke volt, azt is írta: „Ráadásul az állami vezetői igazolványom a felmentésemig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosított, függetlenül elnevezéstől, költözéstől, a miniszterelnök rendőri intézkedést követelő érvelése tehát semmilyen módon nem állja meg a helyét, a hatalmával való visszaélésnek, bűncselekménynek minősül. Felszólítom Magyar Pétert, hogy az idegrendszerét próbája meg kormányzásra alkalmas állapotban tartani, illetőleg mielőbb abba hozni.”