„Nem bántam meg [az országváltást]. Nekem fontos, hogy azt érezzem, mindent megtettem annak érdekében, hogy a legjobbat hozzam ki magamból – nincs bennem olyan gondolat, érzés, hogy lehet, kicsit többet kellett volna pihennem, futnom vagy edzenem” – mondta Liu Shaolin Sándor a Nemzeti Sportnak arról, hogy kínai színekre váltotta a magyart, és nem jutott ki utána Milánóba, a téli olimpiára.A gyorskorcsolyázó úgy fogalmazott: amikor kihirdették az olimpiára utazó kínai csapatot, egyáltalán nem érezte úgy, hogy kimarad valamiből, de azt sem, hogy megbánt volna valamit. „Sokkal inkább megkönnyebbültség volt bennem, hiszen tényleg mindent megtettem azért, hogy minél jobb legyek” – mondta.Arról, hogy mi lenne, ha a testvérével együtt visszatérnének, azt mondta, jó a kapcsolatuk a szövetséggel, többször volt erről szó, de nem gondolkodtak el rajta komolyabban. A váltás egyébként nem volt szerinte éles, mert sokat jártak a kínai nagyszüleikhez, ugyanakkor a nyelvismerete fejlődött, a kínai olvasás is jobban megy neki.Bár már harmincéves, a következő olimpia még ott lebeg a szeme előtt. Jelenleg az köti le a figyelmét, hogy megegyezzenek Tiencsin városával a hosszabbításról, amit jó lehetőségnek tart. A testvérek hetek óta Magyarországon vannak, többen megállították őket az utcán, és jelezték, sajnálják, hogy elmentek, de szeretettel fogadták őket.A Liu testvérek 2022 végén kezdeményezték az országváltást. A 2024-es rotterdami vb-n már kínai színekben szereztek a férfi staféta tagjaként aranyérmet, míg Shaoang tagja volt az első helyen zárt vegyes váltónak is.Fotó: AFP / Xinhua / Gao Jing