Egyre több balesetet okoznak az elektromos rolleresek Magyarországon, a Netrisk friss adatai szerint tavaly 73 százalékkal nőtt a rolleresek által okozott személysérüléses balesetek száma.Míg 2024-ben 367 ilyen eset történt, addig tavaly már 635 balesetet okoztak elektromos rollerrel közlekedők. Különösen látványos, hogy a személyszállító járművek – vagyis autók, motorok, kerékpárok és rollerek – által okozott személyi sérüléses balesetek több mint 5 százalékáért már a villanyrollerek feleltek. Egy évvel korábban ez még csak 2,9 százalék volt.A biztosítók szerint a romló statisztikák miatt a kötelező biztosítások ára is emelkedik. A Netrisknél idén átlagosan már több mint 8300 forintba kerül egy roller kötelező biztosítása, miközben tavaly még 6600 forint körül alakult az átlagdíj. Ez közel 27 százalékos drágulást jelent.A szabályozás szerint kötelező biztosítást kell kötni azokra a rollerekre, amelyek 25 kilogrammnál nehezebbek és 14 km/óránál gyorsabbak, illetve minden olyan modellre, amely 25 km/óránál nagyobb sebességre képes. A szakmai becslések szerint azonban a kötelező biztosításra kötelezett rollerek többségén még mindig nincs biztosítás. https://hvg.hu/cegauto/20251111_Szetesett-alatta-a-roller-videoA Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége becslése alapján tízből hét-nyolc érintett roller biztosítás nélkül közlekedhet az utakon.A Netrisk adatai szerint a legtöbb biztosítást Kukirin márkájú rollerekre kötik, ezeket követik a Kugoo, a Ztech és a Segway modelljei. Az is kiderült, hogy a rollerbiztosítást kötők közel 80 százaléka férfi.