A közöny és a gyűlölet elleni küzdelem, valamint az emlékezés fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai vasárnap délután Budapesten – írja az MTI.
A holokauszt áldozataira emlékező séta végén, az Embermentők emlékművénél felállított színpadon Karácsony Gergely arról beszélt: ez a széjjelszakított ország most adott magának egy új esélyt arra, hogy „lebontsuk a gyűlölet falait”, és hogy a társadalmi szolidaritás erősebb legyen, mint a közöny.
Budapest főpolgármestere hangsúlyozta: a legjobb stratégia a közöny és a gyűlölet minden formája, így az antiszemitizmus ellen is, ha – élve a kiküzdött eséllyel – nyitott és befogadó országot, illetve nyitott és befogadó Budapestet építünk.
Egy olyan hazát, ami visszatér az igazság, a szolidaritás és az emberség parancsához – tette hozzá.
Balogh Zoltán / MTI Grósz Andor beszédet mond.













