A vízműszolgáltató segíthet megoldani a túlnépesedő agglomerációk eddig eszköztelennek bizonyult önkormányzatainak problémáját.
Különös kísérleti megoldás született Budakalászon a túlburjánzó agglomerációk klasszikus problémájára: a lakóingatlanokat építési szabályzattal ellentétes módon több kisebb otthonra daraboló „ingatlanszaporítók” egyszerűen nem csatlakozhatnak majd a víziközműhöz – számolt be róla vasárnap a Telex.Mint írták, a legtöbb agglomerációs település önkormányzatának eddig nem volt eszköze, amivel a beköltözési hullámot megállíthatta volna. Ha a beépíthető területeket korlátozták is, azzal semmit sem tudtak kezdeni, ha egy lakóingatlant építési vállalkozók több kisebb külön lakásra bontva alakítottak át. Hiába tiltották ezt például az építési szabályzatban, ellenőrzésére és betartatására nem volt módjuk.Most azonban egyességet kötöttek a Duna Menti Regionális Vízmű DMRV Zrt.-vel: az egyes ingatlanok víziközmű-rendszerhez való csatlakozási igényének elbírálása során a szolgáltató figyelembe veszi majd az önkormányzat álláspontját. Vagyis, ha az önkormányzat egy kérelmező tervezetét az építési előírásokkal ellentétesnek ítéli, a közműszolgáltató egyszerűen nem engedi azt a vízvezetékhez csatlakoztatni. https://hvg.hu/ingatlan/20260318_agglomeracio-ingatlanarak-kikoltezes-meddig-mennyiertNyitókép: MTI / Marjai János














