Tokió drift – Forrás: Steam„Mint a Forza-játékok nagy rajongója, érdekel a japán Forza?” – tette fel a kérdést cseten az egyik kollégám, és esküszöm nem tudtam, hogy miről beszél. Neki kellett emlékeztetnie arra, hogy négy évvel ezelőtt én írtam meg a Forza Horizon 5-ről azt a cikket, aminek ráadásul azt a címet adtam, hogy Nehéz elképzelni, hogyan lehetne jobb játék. Vannak játékok, amikre gondolok azok után is, hogy letettem őket. A Forza Horizon 5-öt annyira elfelejtettem, hogy ennek a cikknek az írásának pillanatáig azt hittem, hogy az az, amelyik Angliában játszódik. Mexikóban játszódik. Nehéz összetéveszteni a kettőt.A címet még mindig tartom, emelni mondjuk már nehezebb lenne. Az utóbbi két Forza – miután meggyötörtem az emlékezetem arra, hogy tényleg eszembe is jusson róluk valami – csúcsformája egy olyan játéktípusnak, ami engem egyáltalán nem érdekel, de egészen biztos vagyok benne, hogy sokakat meg nagyon is. Ebben lakozik a legnagyobb ereje, hogy az ilyen teljesen fogalmatlan emberekhez is közel hozza a lakossági elektronikus zenére tett csúcssebességű autókázást egy óriási lakott területen. A Forza Horizon 6 legnagyobb ereje pedig abban van, hogy ezt az autókázást nem máshol kell megtenni, mint az életközépi válságot élő milleniálok első számú úticéljában, Japánban.A játék jelentős része annyira nem változott semmit, hogy majdnem kedvem lett volna az egész múltkori cikket bemásolni, csak az ország nevét átírni. De nemcsak lustaság, hanem nagy genyóság is lenne, a Forza Horizon 6 pont azokban a dolgokban a legjobb, amiben különbözik az előzőtől. A lényeg ugyanaz: megérkezett Japánba a Horizon nevű fesztivál, különböző urbánus és vidéki környezetekben lehet versenyezni a gép vagy más játékosok ellen. Lehet nyomni ralikörnyezetben, a betondzsungelben, sötétben a sztrádán, vagy körbe-körbe egy földes pályán. A részvételért pontokat kapunk, és minél több pontunk van, annál több versenyre nevezhetünk be.Pontokat kapunk azért is, ha driftelünk, ha majdnem nekimegyünk a szembejövő forgalomnak, ha biztonságosan vezetünk, és mondjuk ki nem próbáltam, de talán akkor is, ha egy helyben állunk és nem csinálunk semmit. A játék nem büntet meg azért, ha nem nyerünk a versenyeken, a kilencedik helyért is jár pont, bár a büszkeségemen elég nagy csorbát ejtett, amikor a több kilencedik hely után kiírta, hogy nem szeretném-e átállítani a nehézséget. Nem, nem szeretném. Sőt, még a vezetést segítő vonalat is kikapcsolom. Akárcsak az előző, a Forza Horizon 6 sem hagy téged békén egy pillanatra sem, ha nem a pontszámláló pörög, akkor kapjuk a különböző díjakat, stempliket, skillpointokat, karszalagokat, pörgetéseket, jutalmakat, folyton rádióznak a játékbeli haverok, hogy mit találtak még a térképen, és így tovább. Százezer dolgunk van egyszerre, és a játék erre mind nagyon szívesen felhívja a figyelmed. Majd aztán arra, hogy rögtön lett egy százezeregyedik is, gyorsan, nézd meg, hajrá.Amiben viszont a Forza Horizon 6 sokkal jobb, hát, az tényleg Japán. A szokásos döngető versenyek mellett van egy párhuzamos történetszála a játéknak, ahol Japán-centrikus küldetéseket lehet végigcsinálni. Lehet Tokióban ételt szállítani, japán autósmagazinnak fotózni, illetve a kedvencem, egyszerűen kirándulni. Ezeknek egy része abból áll, hogy egy pár autós konvojban haladunk kellemes sebességgel az ország útjain, és közben nézzük a digitális tájat, és halljuk az idegenvezetést arról, hogy éppen egy UNESCO világörökségi tájon megyünk át az oldtimer autónkkal. Néha teljesen váratlanul a Forza a kirándulások második felére berak egy versenyt, amiről előre nem lehet tudni, és ráadásul nem olyan elnéző velük, hogy itt is elég legyen egy dobogós hely, ezeket kíméletlenül meg kell nyerni.Forrás: SteamUgyancsak újdonság, hogy most már nem csak a fészerekben lehet új autókra bukkanni. A Forza visszatérő eleme a kincsvadászat a fészerek után, amiknek a pontos helyét csak nagyjából tudjuk, át kell vágni árkon-bokron, vagy éppen figyelni kell a térképen nem jelölt ösvényeket, hogy aztán megtalálhassunk az erdő közepén egy rozoga, Japán autós kultúrájához köthető járművet, amit kis idő elteltével mi is már kipróbálhatunk. A fészereket én imádom megkeresni, de tényleg vadkanként kell néha keresni. Mellé viszont kaptunk egy másfajta kincsvadászatot, bizonyos autókról kapunk egy fényképet, jellemzően egy látványos tájelemmel a háttérben, és egyszerűen meg kell keresni valahol a világban. Azért is kihívás, mert a térkép nem jelöli azt, hogy hol van mondjuk a golfpálya, egy bizonyos templom vagy valami hasonló látványosság, úgyhogy emlékezni kell rá, hogy pontosan hol is lehet az az eldugott Lancia, amire talán emlékszünk a menüből. Ha nincs kedvünk a világot túrni autók után, vehetünk a menüben is pontokért cserébe, de az utcán is bele lehet futni járgányokba, amikre költhetjük a pénzt és a skillpointokat. Ha jól matekoztam, több mint ötszáz autó van ebben a játékban, ahhoz jó sok skillpoint kell.Ha ez még nem lenne elég gyűjtögetés: a Forza Horizon 6 összesen hat darab különböző régióra van bontva, minden egyes régiónak vannak kabalái, azaz olyan szobrok, amik klasszikus japán ételeket kell ábrázolni. Mi a dolgunk velük? Nekimenni kocsival és ripityára törni a cuki kis onigiriket meg matchás teákat. Az út szélén vannak olyan hirdetőtáblák, amik tapasztalati pontokat adnak, ha elcsapjuk őket. Vannak gigantikus ugratók, gyorsulási versenyek, a szokásos traffipaxos gyorsulások. Én ezeket bírom. Sőt, legkevésbé a versenyeket bírom, ami talán óriási lóláb-kilógás már a cikknek ilyen mélységében, de igaz: nem különösebben szeretek autóversenyezni, mert közepesen béna vagyok benne. Ráadásul nehezen tudom megállapítani, hogy béna vagyok, az autóm béna, a vezetési technikám a béna, túl sokat/keveset fékezek, nem tekerek vissza eleget – a FH-sorozat nagy csalása, hogy az időt vissza lehet tekerni, minden brutális baleset visszacsinálható –, vagy túl sokat tekerek vissza, még ennyi idő után sem tudok rendesen driftelni, miért tud nálam jobban driftelni más és akkor eljut fejben oda, hogy a kedvem is elmegy a versenyzéstől.Ezért értékelem azt, hogy a Forza Horizon 6 meghagyja a lehetőséget, hogy bármi mást csinálj. Több órát beleöltem, de a kedvenc húsz percem nem valami eszement városi kréziség volt, hanem az, amikor megkaptam a Nissan Paót. A Pao egy ‘89-ben megjelent picike kis autó, ami pont úgy néz ki, mintha összegyúrtak volna minden legendás európai kompakt járgányt. A Paóval nem lehet óriásiakat driftelni, cserébe egyszerűen nem tudtam vele olyan gyorsan menni, hogy bármelyik kanyarban kicsússzak. A játék rádióját áttekertem az ambient/komolyzene határmezsgyéjén mozgó Opusra, és majdnem 10 digitális mérföldet megtettem benne az északi határ hegyvidékéig. A Forza Horizon 6 hatalmas audiovizuális ingert zúdít ránk egyszerre – én az autók motorjainak hangját nem tudtam elég halkra venni, hogy ne idegesítsen –, de az a tíz mérföld lesz az, amire emlékezni fogok.A hatodik rész mintha nagyobb figyelmet is fordítana a chillre. Már nem a rádiókban, mert ott van synthwave, hardcore, bass, J-pop és amúgy teljesen idegen Sub Pop-tematika is. Szerencsére a J-popba néha Yellow Magic Orchestra is szól. Hanem a chill inkább a mellékes megoldásokban: a játékban létezik egy Siri-szerű digitális asszisztens, akinek egyszerűen meg lehet mondani, hogy vezessen el egy adott pontra. Az azonnali „fast travel” még létezik, de azzal megspóroljuk a látványt, az asszisztált vezetéssel viszont egyáltalán nem. Meg azt a látványt sem, hogy az egyik szuperautóval még a gép sem bírja tartani a kanyart, és egy hídról nagyon látványosan lezúgott. Az automata vezetés mellett felküldhetünk egy drónt is, hogy nézzen szét egy kicsit magasabbról. Szó szerint nagyjából pár méterrel magasabbról, mert a világűrbe nem tudjuk kiengedni, cserébe úgy lehet irányítani, hogy közben szól a rádió. Szóval kényünkre-kedvünkre körbenézhetünk abban a Japánban, ami egyébként fantasztikusan néz ki. De ha nincsen kedvünk körbenézni, akkor roboghatunk tovább az asszisztens segítségével, egy verseny után ugyanis rögtön kidob négy opciót, amivel folytathatjuk a játékot, és egy gombnyomással már be is táplálja az új úti célt.Forrás: SteamAzt hiszem, hogy megint kötelező leírni, hogy a Forza Horizon 6 istenien néz ki. Végigszántani egy rallyautóval egy teaültetvényt lehet, hogy rosszat tesz az elképzelt termelőnek, de nem lehet megunni, ahogy azt a törés-zúzást sem, ami egy rosszul sikerült kanyarral jár. Az autók hihetetlenül részletgazdagon néznek ki, a belső nézetet sokszor csak azért érdemes bekapcsolni, hogy lássuk, mennyire részletesen is sikerült összerakni. És ez csak a felszíni részletgazdagság: minden verseny előtt tuningolhatjuk az autónkat, olyan aprólékos beállításokkal, amihez már szerintem minimum szakmai végzettség kell, hogy megértsük. Jómagam a manuális váltást sem merem bekapcsolni, úgy érzem, hogy elég a gázt és a féket nyomni, és kanyarodni.Gázt-féket nyomni, kanyarodni – ez a legjobb a Forzában, főleg olyan valakinek, aki az életben ilyeneket egyáltalán nem csinál. Mondhatnám, hogy ez sem lehet jobb, de négy évvel az előző után már vannak elemei, amik kifejezetten zavarnak. Az, hogy hiába vagyunk néha Tokióban, szellemvárosnak tűnik. Értelemszerűen nem lehetnek gyalogosok, és dugókkal sem lenne túl szórakoztató törődni, de így is egy üres díszlet, ami a japán vidéken annyira nem tűnik fel. A legtöbb helyszín pompás, de néha úgy kiszállnék abból a nyomorult autóból, hogy mondjuk egy házat körbe tudjak sétálni. Igaz, ebben tud segíteni a drón, de valójában azóta nem kapcsoltam be, mióta a Forza megmutatta. Bár a zenei felhozatal sokkal jobb az előzőhöz képest, még mindig idegesítőek a rádiós műsorvezetők, ráadásul csak és kizárólag a Horizon-fesztiválról beszélnek, mintha valami démoni büntetésként még a számok között is arról kellene hallgatni, amit folyton az arcunkba nyomnak.De igazából csak panaszkodok, hogy nem mehettem fel a hegyre a kis Nissannal, miközben szólt az ambient.A Forza Horizon 6-ot egy Xbox Series X-en teszteltük.