Annyit én sem fizetnék érte, hogy őszinte legyek.
Az idézet Donald Trumptól, az Amerikai Egyesült Államok elnökétől származik, és az USA–Paraguay vb-meccs jegyárára vonatkozik: a házigazda első mérkőzésére ugyanis akár ezer dollárba (több mint 300 ezer forintba) kerülhetnek a jegyek.
„Nem tudtam, hogy ennyibe kerül. Biztos, hogy drukkerként el szeretnék menni a meccsre, de ennyit nem adnék érte” – felelte Trump a New York Post kérdésére.
Ugorjunk egy földrészt, mondjuk egészen Budapestig! A PSG–Arsenal Bajnokok Ligája-döntőt május 30-án rendezik meg fővárosunkban, és, ha valaki semleges focibarátként szeretett volna rá jegyet szerezni, nem volt könnyű dolga. Az természetes, hogy a két döntős csapat drukkerei kapják a legtöbb belépőt – együttvéve 34 400-at egyenlő elosztásban, bár ezt az érintettek keveslik, az Arsenal hivatalos szurkolói szervezete jelezte is nemtetszését.
Az UEFA közleménye szerint nyílt árusításba 39 000 jegy került, ebből kiszámolható, hogy a semleges szurkolóknak összesen csupán 4600 jutott. A legolcsóbb, korlátozott számban elérhető, ráadásul döntős csapathoz kötött Fans First jegyek 70 euróba (25 ezer forintba) kerülnek, ezek megszerzésére nem pályázhat helyi drukker – kivéve persze, ha Arsenal vagy PSG szurkolói klubtag, netalán bérletes.












