Bár több tanulót vettek fel a 6 évfolyamos képzésekre, arányaiban kevesebben jártak sikerrel. Ehhez képest érdemes megjegyezni, hogy a nyolcadikosok többsége technikumba, nem pedig gimnáziumba került be.
Az idei középfokú felvételi eljárásban idén összesen 89 541 tanuló vett részt. Közülük 76 198-an a 9. évfolyamra, 8 071-en hatévfolyamos gimnáziumba, míg 5 272-en nyolcévfolyamos gimnáziumba jelentkeztek az Oktatási Hivatal adatai szerint.Tarolt a hatosztályos képzésA statisztikák alapján a hatévfolyamos gimnáziumokba jelentkezők száma 11 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, vagyis mintegy ezerrel több tanuló próbált bekerülni ezekbe az intézményekbe. Bár abszolút számában több diákot vettek fel, a nagyobb verseny miatt arányaiban kevesebben jártak sikerrel.A nyolcévfolyamos gimnáziumok esetében ezzel szemben több mint 14 százalékkal csökkent a jelentkezők száma. Emiatt ugyan valamivel kevesebb diák került be ezekbe az intézményekbe, de a felvételi arány kedvezőbben alakult, mint egy évvel korábban.Nyolcadik után a technikum népszerűbbA 9. évfolyamra jelentkezők 98,23 százaléka jutott be valamelyik általa megjelölt képzésre. Az első három helyen megjelölt tanulmányi területek valamelyikére 1 293-mal több diák nyert felvételt, mint tavaly, ami azt mutatja, hogy a családok és a tanulók tudatosabban választottak középiskolát.A felvételt nyert diákok közül 32 478-an, vagyis 42,62 százalék technikumban folytatják tanulmányaikat. Négy- és ötévfolyamos gimnáziumi képzésbe 27 828 tanuló került be, ami a sikeresen felvételizők 36,52 százaléka, és 1,36 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest.Nahalka István: „Ha a gyereket külön föl kell készíteni a középiskolai felvételire, akkor az nem egy jó rendszer”Miközben évről évre hatalmas a túljelentkezés a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba, a PISA- eredmények alapján is a korai kiválasztás nem növeli a legjobb tanulók teljesítményét, viszont erősíti a társadalmi különbségeket. Nahalka István oktatáskutató kiemelte, hogy a hazai rendszer inkább a családi hátteret, mintsem a tehetséget jutalmazza.
















