Peter Thiel, a PayPal korábbi vezérigazgatója, az amerikai adatelemző és védelmi cég, a Palantir társalapítója is beállt a startup mögé, amely az óceánokra telepítene a mesterséges intelligenciát futtató adatközpontokat. A Panthalassa nevű vállalat a hullámzás energiájával működtetné az egységeit, az ötlet pedig annyira megtetszett Thielnek, hogy rögtön meg is tolta azt 140 millió dollárral, vagyis nagyjából 42,3 milliárd forinttal.A Panthalassa nemrég készítette el az Ocean-3 nevű platform prototípusát. Az egység egy autonóm platform, amely az óceán hullámzásából termelt villamos energiát használja fel a működéséhez, és amely az AI-hoz tartozó következtetési számításokat kiszolgáló adatközpontot foglalja majd magában – írja a Tom's Hardware.Garth Sheldon-Coulson, a Panthalassa társalapítója és vezérigazgatója szerint a hullámenergia kiaknázásában óriási potenciál van, ugyanis hatalmas mennyiségű elektromos áramot lehetne vele termelni. Az Ocean-3-at távol telepítik a partokról egy olyan területre, amely a természeti erőforrást tiszta energiává alakítja. https://hvg.hu/tudomany/20260414_adatkozpont-epitese-egyesult-allamok-mesterseges-intelligenciaAz egész egység úgy néz ki, mint egy hatalmas nyalóka. A felszínről csak a gömb felső része látszik, amely úszik a víz felszínén, miközben a víz alatt egy hosszú, függőleges cső található. Ahogy a hullámok elhaladnak az Ocean-3 körül, a platform fel-le mozog. A szerkezet és a vízoszlop közötti relatív mozgás rezgéseket indukál a csőben, hatékonyan engedve át a tengervizet a rendszeren keresztül.Ez az oszcillációs mozgás egy nagynyomású rendszeren keresztül jut a gömb belsejébe, ahol turbinákon keresztül halad tovább. Ezek generálják az elektromos áramot, miközben a vizet visszaengedik a csőbe, hogy aztán újrainduljon a folyamat.Mivel az óceán hullámzása soha nem áll meg, a rendszer képes a nap 24 órájában termelni az áramot, miközben a környezet folyamatosan hűti az adatközpontot. Ezzel két mérnöki kihívást is egyszerre lehet megoldani.A Panthalassa a Csendes-óceán északi részére telepítené az első kísérleti adatközpontokat, hogy aztán 2027-ben megindulhasson a kereskedelmi léptékű telepítés is.Nem a Panthalassa az egyetlen, amely igyekszik új forrást találni az adazköpontok energiaellátására. A Google és a Microsoft például atomerőműben gondolkodik, a Meta pedig a világűrből sugározná le ehhez az áramot a Földre.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Óceánra telepítene adatközpontot egy startup, két problémát is kipipálna vele
Az amerikai Panthalassa 2027-ben telepítené az első olyan adatközpontokat a Csendes-óceánra, amelyek már kereskedelmi léptékben szolgálnák ki a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeket.








