Csaknem egy évtized után látogatott újra amerikai elnök Kínába: utoljára 2017 novemberében történt ilyen, akkor is Donald Trumpnak hívták az elnököt, akit szintén Hszi Csin-ping fogadott. A két vezető személyén kívül azonban alaposan megváltozott a világpolitikai helyzet: akkor még Amerika a globális gazdasági dominancia tudatában diktált, de Kína gazdasági felemelkedése is töretlennek tűnt. Kína azóta katonailag is sokkal erősebb lett, de a lassuló gazdaság és a belső problémák miatt most már sérülékenyebb helyzetből várta a találkozót. Trumpon pedig nagy a nyomás a novemberi félidős választások miatt: az Irán ellen indított háború miatt megugró infláció közepette gyors gazdasági eredményeket kell felmutatnia a választóknak, miközben maga a háború is tovább gyengíti Trump tárgyalási pozícióját. Az amerikai elnöknek fontos lenne, hogy biztonságban maradjon a Hormuzi-szoros, ne szálljanak el az olajárak, és Kína visszafogja vagy leállítsa az iráni olajvásárlást és az esetleges fegyverszállításokat.
Ilyen körülmények között a pekingi csúcstalálkozó legnagyobb eredménye az, hogy egyáltalán létrejött,
legalábbis több elemzésben felbukkan az a nézőpont, hogy alacsony elvárások mellett maga a találkozó megtartása már sikernek számít, különösen a szimbolikus érték és a stabilitás miatt. A csúcstalálkozóról kiadott hivatalos pekingi közlemény szerint Hszi és Trump egy „stratégiai stabilitáson alapuló, konstruktív” kétoldalú kapcsolat kiépítését tűzte ki célul. A kínai elnök egyúttal világossá tette: Peking erre a megállapodásra úgy tekint, mint amely meghatározza a két szuperhatalom viszonyának kereteit a következő bő három évben és azon túl is.
