Egy ilyen válsághelyzetben a nemzeti összefogásnak az ideje van – mondta Magyar Péter a tájékoztatón. Megköszönte a miniszterelnök többek között az energetikai szakembereknek, vízügyeseknek, más állami intézmények dolgozóinak a munkáját is. Szerinte nélkülük nem, a bukott politikai haszonlesők nélkül viszont sokkal előrébb lennénk. Bejelentette, hogy elkezdték építeni a Dunaszentbenedek és Paks közötti fenékküszöböt. Ez segít tartósan megemelni a Duna vízszintjét Paksnál, de közben nem okoz problémát árvíz esetén. A 80 méteres bárkák elsüllyesztésével már rövidesen be tudnak avatkozni, ha kell.A bárkák nem a partra merőlegesen, hanem 45 fokos szögben fognak állni. A folyamirányt nézve a bal parti, szárazon megközelíthető szakaszon a honvédség fog dolgozni. A jobb parti részen, a nagyobb vízhozamú részen a kijelölt vállalkozók a vízüggyel együtt fognak dolgozni. A kormánydöntés után azonnal elkezdődött a munka, a munkagépek jelentős része már a helyszínen van. Magyar bejelentette, hogy már kijelölték az útvonalakat, amiken a fenékküszöbhöz szükséges 110 ezer tonna követ fogják szállítani.

A Paksi Atomerőműben ülésezik szerdán a kormány.

Vélhetően a Duna csökkenő vízszintjének kezelésével kapcsolatos beruházást jelentenek majd be.