Magyar szerint furcsa, hogy azok az emberek követelik a beszédírója lecserélését, akik „szinte szóról szóra ugyanazt a bullshitet előadják minden héten”.Azt mondta, hogy eltöröltek több adót, például az ebadót, amiről a fideszesek azt hazudták, hogy a Tisza-kormány fogja bevezetni, holott a Fidesz javaslatára több önkormányzat vezette be az országban. „Tudjuk, miért ilyen idegesek. Tudjuk, hogy milyen oligarchák állnak maguk mögött” – mondta, és hozzátette, hogy meg fogják szüntetni a bizalmi vagyonkezelők adóelkerülési gyakorlatait. „Én értem, hogy ez gyásznap az oligarcháknak” – mondta, és megemlítette Seszták Miklós nevét. Azt is mondta, hogy vége lesz annak, hogy a globális nagyvállalatok adóelkerülési megoldásokkal pénzt húznak ki a magyar emberek zsebéből. „Véget vetünk annak a gyakorlatnak is, hogy az önök maffiafőnöke, aki eltűnt, és aki tegnap tízezer dolláros, három és fél millió forintos jeggyel a családjával és az oligarchiáival együtt nézte a meccset, miközben itt önök alkotmányos válságról, a jogállam végéről, fekete vasárnapról fantazmagóriálnak” – tette hozzá. „Úgy látom, hogy a miniszterelnök úr, az előző, nem vette olyan komolyan ezt az alkotmányos válságot.” Bókától azt kérdezte, hogy neki nem fáj-e, hogy magára hagyta őt „a hajóskapitány”, mert szerinte a Fidesz-szavazóknak biztosan fáj.