Őrsi Gergely II. kerületi polgármester lakásán és hivatalában, valamint a XV. kerületi önkormányzatban is házkutatást tartottak a nyomozók kedden. Egyelőre annyit árultak el, hogy az akció az óbudai korrupciós ügyhöz kapcsolódik, ami már 2021-ben indult, és egy polgármestert 9 hónapra börtönbe zártak miatta. Nagy kérdés, hogy most mit találtak a többi kerületnél.

Az ügyészség csak későbbre ígér konkrétumokat.

Önkormányzatoknál is megjelentek a rendőrök, a Központi Nyomozó Főügyészség szerint kutatásokat és lefoglallásokat hajtanak végre.

Több önkormányzatot is érintő nyomozásról írt a Központi Nyomozó Főügyészség, meg arról, hogy számos helyen lefoglaltak és kutattak.

A II. kerületi polgármestert és a szocialista politikust délután hallgathatják ki.

Kedden reggel jelentek meg a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói a polgármesternél, az ügyészség közleménye szerint az az óbudai korrupciós ügyben akcióztak, több embert is…

A II. kerületi önkormányzat szerint mindenben együttműködnek, az ügyészség szerint több személyt őrizetbe vettek.

A lap úgy tudja, hogy az akció összefüggésben lehet a fővárosi parkfenntartási üzletág szerteágazó politikai kapcsolatokkal rendelkező háttéremberének letartóztatásával.

„Az ügyészi intézkedés során senkit nem állítottak elő, senkivel nem közöltek gyanúsítást” – közölte az önkormányzat.

Az intézkedés alatt senkit sem állítottak elő és gyanúsítás sem történt.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester lakásán és hivatalában, valamint a XV. kerületi önkormányzatban is házkutatást tartottak a nyomozók kedden. Egyelőre annyit árultak el, hogy…

A két éve indult, és eddig csak az óbudai önkormányzatot és annak cégeit érintő ügy nyomozása a héten már két másik baloldali vezetésű önkormányzatra is kiterjedt.

Négy politikusra is letartóztatást kér a főügyészség.

Az ügyészség szerint 2 milliárd forintnál is több vesztegetési pénzt fizettek ki az ügyben.

A nyolc gyanúsított letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

Őrsi Gergely és Láng Zsolt is előzetesbe kerülhet.

A II. kerületi polgármester és a védelmét ellátó ügyvéd panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Az ügyészség szerint kétmilliárd forint kenőpénzt fogadtak el összesen.

Molnár Zsolt védője a Gyorskocsi utcában arról beszélt, hogy nem tartja megalapozottnak ügyfele letartóztatását, amely egyébként harminc napra szól.

Az összes, az ügyészség által kezdeményezett gyanúsított letartóztatásáról döntött a Fővárosi Törvényszék csütörtök délután.

A II. kerület jelenlegi és volt polgármesterének letartóztatását csütörtökön rendelte el a bíróság a parkfenntartási kenőpénzbotrányban.