Együtt szerettek volna mesélni erről.

Noha legtöbben minden bizonnyal a Mucsi Zoltánnal közös Kapa-Pepe páros tagjaként ismerték meg, a Jászai Mari-díjas színész elképesztően színes pályát tudhatott magáénak.…

„A házasság csodálatos szó a kapcsolatunkra. De inkább azt mondanám, hogy ezer szálon összekötő, mélységes mély barátság van köztünk Zolival” – mondta Scherer Péter a HVG Extra…

Sokakhoz hasonlóan a főpolgármestert is megdöbbentette Scherer Péter halálának híre.

A Krétakör vezetője, Schilling Árpád Jászai-díjas rendező a HVG kérésére leírta, milyen szokatlan körülmények között ismerkedett meg Scherer Péterrel, milyen volt vele dolgozni,…

Örökös színésztársa mellett többen is megható üzenetben reagáltak Scherer Péter halálhírére.

A kivételes színésszel a BEST magazin készített interjút nemrég, mely az utolsó volt Scherrerel.

„Te vagy az én imádott testvérem, akinek mindig mindent elmondhatsz” – írta a kedden, 64 éves korában meghalt Scherer Péterről Udvaros Dorottya. „Bohóc filmes férjem, mindig…

Két egykori alkotótársa mesélt lapunknak a kedden elhunyt Scherer Péterről, azaz Pepéről, akire nemcsak remek színészként, de nagyon szerethető figuraként emlékeznek, akiben…

Együtt szerettek volna mesélni erről.

A történetet együtt akarták elmesélni, a színművész lett volna Sváby műsorának következő vendége.

Sváby András nemrég felfedte, hogy Scherer Péter egyszer megmentette az életét – most elmesélte, mi is történt pontosan.