Mit tanulhatunk a következő nemzedék tüneteiből, jelzéseiből? Mire van szükségük a gyerekeknek, illetve nekünk, felnőtteknek, hogy biztosíthassuk a szükségleteiket? Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember írása.
Pulzus
A személyiségfejlődés, a szülő-gyerek viszony, a családi kapcsolatrendszer, a kultúránk ismerete egyre világosabbá teheti számunkra, hogy a gyerekek a társadalom biztosítékaiként, kismegszakítóiként, érzékeny tünethordozóiként jelzik számunkra, ha egyensúlyunkat veszítjük, fejlődésre szorulunk, ha zavarunkkal, szorongásainkkal, túlterheltségünkkel foglalkoznunk kellene.A gyerekek „megszakadnak”, hogy mi felülvizsgáljuk rendszereink működését. A gyerekek zavaraiért hálásnak kellene lennünk, nem szidni őket vagy sajnálni magunkat, hiszen ők is, mi is többet érdemlünk. Ahogyan önmagunkkal bánunk, nagyrészt úgy bántak a szüleink velünk. Ezért nagyon érdemes rácsodálkozni arra, hogyan bánunk magunkkal. Úgy is mondhatnánk, hogy minden felnőttben él egy gyerek, és az a kérdés, hogyan bánunk a bennünk élő gyerekkel. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon durvák vagyunk vele, és – gyermekkori logika alapján – ha úgy gondoljuk, hogy rossz, akkor megvonjuk tőle, illetve magunktól a szeretetet. https://pulzus.hvg.hu/pszichologia/20260721_szigor-tiltas-buntetes-autokrata-neveles-gyerek-enkep-torzul
