Az átvilágításkor előkerült információk alapján a közmédia vezetése feljelentést tesz és megbízta dr. Papp Gábor ügyvédet a megfelelő jogi lépések megtételével – közölte hétfői közleményében az MTVA, mely egyben kijelentette azt is: rendelkezésre álló belső levelezések, nyilatkozatok és egyéb dokumentumok alapján számos részlet feltárult arról, hogyan állt az elmúlt években politikai felügyelet alatt a közmédia. Ennek folyományként pedig arra a megállapításra jutottak:
A közmédiát a tanácsadóként szerződtetett, Fideszhez köthető politikus és üzletember, Várhegyi Attila irányította a valóságban.
Várhegyi Attila a Duna Médiaszolgáltató külsős kommunikációs tanácsadója volt, és nem szerepelt az MTVA hierarchiájában, ehhez képest az MTVA szerint komoly hatalommal bírt a szervezet életében.
„Átvette a közmédia hivatalos vezetőinek jogköreit, helyettük döntött tartalmi, személyzeti, gazdasági ügyekben is, és jóváhagyása nélkül számos esetben nem is mertek döntést hozni azok, akik hivatalosan felelősek voltak az intézmény vezetéséért” – írja most az MTVA, kiegészítve mindezt azzal, hogy Várhegyi szerepe túlmutatott a közmédia „irányításán”, gyakorlatilag ő volt a kapcsolat az ország politikai vezetése és a közmédia között.







