Leeső vagy mechanikai okokból bizonytalanul mozgó tekerőgombok, ingadozó vagy pontosan nem beállítható légnyomás, a kezelők számára nem érthető kínai leírások és feliratok – ilyen problémákról volt tudomása a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM), amikor a több mint 16 ezer kínai lélegeztetőgépet nagyjából 300 milliárd forintért beszerezte a koronavírus-járvány idején – írja a tárca korábbi anyagainak átvizsgálása nyomán annak mostani parlamenti államtitkára. Velkey György László szerint szerint a dokumentumokból kiderült, hogy a megrendelt 16 583 készülék közül mindössze 8413-at sorolt „kórházi felhasználásra alkalmas” kategóriába a gépek minősítésével megbízott magyar katonaorvos 2020-ban, ám a KKM a részletesen leírt súlyos hibák és minőségi problémák ellenére sem állt el az eszközök megvásárlásától. https://hvg.hu/gazdasag/20260826_lelegeztetogep-biznisz-feljelentes-szijjarto-szazmilliardos-karSőt egészen abszurd módon értékelte át a minősítésre kijelölt szakember véleményét. A katonaorvos A, B és C kategóriákba sorolta a vizsgált eszközöket, amelyek közül az A a kórházi felhasználásra alkalmasat, a B a súlyos kompromisszummal használható, de nem javasoltat, a C pedig használata egyáltalán nem javasoltat jelentett.A Szijjártó Péter-féle KKM-nél a szakember hármas besorolási rendszeréből a B és C besorolású csoport összevonásával egy kettős kategorizálást csináltak, a szakvéleményben szereplő minősítéséket pedig „átnevezték”.A kórházi felhasználásra alkalmasból a minisztériumi anyagban „kiváló” minőségű lett, míg a csak súlyos kompromisszummal használhatóból és a használatra egyáltalán nem javasoltból egyaránt „jó” besorolású. Ez utóbbi kategóriába tartozott nagyjából 7874 gép – Velkey szerint bizonyos készülékeket végül egyáltalán nem minősítettek –, amelyek közül több száz volt olyan, amelyről a katonaorvos részletesen leírta, milyen hibák, minőségi problémák miatt nem alkalmasak a kórházi használatra. A tekerőgombok nem rögzülnek a helyükön, többször a kezünkben maradtak. A gombok működése egyrészt mechanikai okból bizonytalan (hajlamos leesni), másrészt kis mozdulatokra túl nagy változás történik. A beállított kilégzésvégi nyomást bizonytalanul tartja a gép, csak nehezen beállítható a légzési volumen – állapította meg az egyik C-kategóriásként végül „jónak” titulált eszközről az orvosi minősítés.A helyzet abszurditását jelzi, hogy a KKM ezzel olyan gépeket is jónak minősített, amelyről a szakember egyszerűen azt írta: „nem megfelelő”.„Vagyis minőségi problémás, adott esetben használatra alkalmatlannak ítélt gépek is eljutottak kórházakba és szociális intézményekbe” – írta Velkey György László, elfogadhatatlannak nevezve a történteket.A Külügyminisztérium különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. https://hvg.hu/itthon/20260825_orban-anita-feljelentes-covid-beszerzesek-lelegeztetogep-biznisz-szijjarto-peter„Az egészségügyben nincs helye a felelőtlenségnek, a minőségi követelmények megkerülésének és a kockázatok elhallgatásának. A magyar emberek élete és biztonsága nem lehet alku tárgya” – fogalmazott, majd az ügy folytatását ígérte. https://www.facebook.com/tisza.budapest.06oevk/posts/pfbid0E2gw3mLiumQhCFjYbjeVMmEwVsezaDQZmRrnUD6Pqz13xn246Q8mDLNWHcxHshfmlA 300 milliárd forintért beszerzett gépek közül az államtitkár közlése szerint továbbra is több mint 13 ezer – túlnyomórészt használhatatlan – darab porosodik egy pátyi raktárban. https://hvg.hu/itthon/20231127_Patyra_egy_allami_oriasraktarba_koltoztetik_a_nem_hasznalt_lelegeztetogepek_ezreitNyitókép: Facebook / Velkey György László
Használatra egyáltalán nem javasolt lélegeztetőgépeket minősített „jónak” és vett meg Szijjártó minisztériuma
Velkey György államtitkár összefoglalta, milyen minőségi problémákról volt tudomása a Szijjártó-féle külügynek, amikor százmilliárdokért vásárolt – túlnyomórészt máig nem használt – kínai gépeket. A minisztérium feljelentést tett.






