Mint a Svábhegyi Csillagvizsgáló írja, szeptember 7-én reggel 5 órakor a holdsarló, a Mars és az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillaga, a Pollux és a Castor alkot majd laza, látványos, bár nem szabályos négyszöget. A jelenség szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz kelet felé nézve, ráadásul az égitestek viszonylag magasan, mintegy 35 fokkal a horizont fölött látszanak majd. A holdsarlótól jobbra fölfelé helyezkedik el a Mars, balra alul a Pollux balra fölül pedig a Castor. A Pollux ekkor közel 4 fokra lesz a holdsarlótól. A hajnalodó égen az égi négyes 5:20-ig jól megfigyelhető.Ha jó lesz a kilátás a keleti horizontra, jóval lejjebb, kissé balra a Jupiter is feltűnik, egy összetéveszthetetlenül fényes, fehér csillagszerű égitestként. A 19 százalékos holdsarlón szabad szemmel vagy binokulárral már feldereng a hamuszürke fény, a megvilágítatlan oldal halvány derengése. A jelenség különlegessége, hogy az elkövetkező két évben ez lesz az egyetlen olyan alkalom, amikor a Mars a Holddal az Ikrek csillagképben alkot ilyen látványos együttállást – emeli ki a csillagvizsgáló. https://hvg.hu/tudomany/20260712_kutatas-fold-koruli-muholdak-csillagaszati-megfigyelesMásnap, kedden hajnalban 5 órakor is lesz mit nézni az égen: a keleti látóhatár felett a holdsarló lesz majd látható. Megtalálásához a nyílt keleti látóhatár felé kell tekinteni: a holdsarló 22 fokos magasságban várja a megfigyelőket. A sarló 11 százalékos megvilágítottsága mellett a hamuszürke fény már látványos lesz a sötét oldalon. Közvetlenül alatta lesz megtalálható a Méhkas-csillaghalmaz (Praesepe vagy M44) egy binokulár segítségével. Kézi látcsővel nézve, a már vékony és viszonylag halvány Hold mellett gyönyörűen előbukkannak a csillaghalmaz csillagai. Távcsővel a halmaz szélén levő csillagok elfedését is megfigyelheti. 3:35 és 5:17 között több halvány csillagon is megtekinthető, ahogy a csillagok egyik pillanatról a másikra tűnnek el, illetve bukkannak elő a Hold világos vagy sötét pereménél.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.(Cikkünk nyitóképe illusztráció.)
Dupla égi csoda jön szeptember elején, érdemes lesz kétszer is hajnalban kelni
Két látványos égi jelenség is megfigyelhető lesz szeptember elején.







