A zenekar játszott már a Puskás Arénában, háromszor a Budapest Arénát és tizennégyszer a Budapest Parkot.

A 2004-ben Marsalkó Dávid szóló projektjeként alakult Halott Pénz az elmúlt több mint húsz évben olyan dalokkal vált az ország egyik legnépszerűbb zenekarává, mint a Feneked a gyengém, a Valami van a levegőben, a Darabokra törted a szívem vagy az Amikor feladnád. A slágerek sora idén tavasszal a Gyerekekkel bővült: a dalhoz készült klipet már 4,5 millióan látták – írja az együttesről a koncertet szervező Live Nation.A Halott Pénz zsinórban tizennégyszer adott telt házas koncertet a Budapest Parkban, háromszor töltötte meg a Budapest Arénát, a huszadik születésnapját pedig a Puskás Arénában ünnepelte. Az idei évet Európa-turnéval indították, májusban a Parkban ünnepelték az Ülni. Örülni. Megőrülni. című lemez tizedik születésnapját, nyáron pedig a legnagyobb hazai fesztiválokon játszottak, és telt házas koncertet adtak a Plázson és a Gyárkertben is. Erre az izgalmas évre teszik fel a koronát egy nagyszabású évzáró koncerttel december 29-én az MVM Dome-ban – olvasható a közleményben.A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet szeptember 4-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés szeptember 7-én, 10 órakor indul. A koncert Facebook-eseménye itt található.