Már az első fordulóban búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságtól a korábbi világelső, 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovic. A világranglistán ötödik helyezett, 39 éves szerb klasszis végig szenvedett az ATP-rangsorban 49. argentin Mariano Navone elleni mérkőzésen, és 4 óra 40 perces küzdelemben, karrierje leghosszabb első fordulós Grand Slam-meccsén maradt alul.„Az hiszem, nyilvánvaló volt, hogy szörnyen éreztem magam a pályán. Sajnos idén szinte végig hasonlóval küzdöttem, hányingerem volt, aztán az egész testem elkezdett összeomlani, görcsölni, fájni” – mondta a sportoló, akinek a hátával és a vállával is problémája volt.Az már a meccs közben is látható volt, hogy Djokovic rosszul éli meg a helyzetet, a meccs egy pontján el is sírta magát – derül ki az Eurosport által közzétett felvételről.A szerb játékán már a találkozó elején látszódott, hogy nincs jó formában, 17 ki nem kényszerített hibát követett el az első szakaszban, amelyet végül egy könnyű rontással „engedett át” riválisának. Végül 70 ilyen hibával zárta az összecsapást.Djokovic a 2006-os ausztrál nyílt bajnokság óta először kapott ki az első fordulóban GS-tornán. A US Openen, amelyet 2011-ben, 2015-ben, 2018-ban és 2023-ban megnyert, előzőleg egyszer sem esett ki a nyitókörben. https://pulzus.hvg.hu/egeszseg/20260709_egeszseg-djokovic-glutenmentes-vegan-jeges-furdoSzintén a US Open első fordulójában esett ki Fucsovics Márton magyar teniszező, a világranglista 121. helyén lévő sportoló a 39. helyen rangsorolt spanyol Daniel Merida ellen kapott ki.A magyar teniszező vállsérüléssel küzd, a mérkőzés után pedig arról beszélt, hogy ennyi fért bele neki. Hozzátette, nem volt jó éve, nem igazán tud pozitívumokat mondani, testileg és mentálisan is felőrölték az elmúlt hónapok, ezért meg kell állnia, pihenésre van szüksége.Azt mondta, nem tudja, mennyit kell kihagynia, lehet, hogy egy hónapot, de az is lehet, hogy egy évet. „Ha le tudok majd játszani fél évet egészségesen, akkor még lehet keresnivalóm” – mondta.A 34 éves Fucsovics sorozatban harmadszorra esett ki a US Open első fordulójában, karrierje legjobbját 2020-ban érte el a tornán, amikor a harmadik körig jutott. A magyarok közül Marozsán Fábián (világranglista 63.) és Piros Zsombor (118.) még versenyben van.Nyitókép: Novak Djokovic a mérkőzés után. Fotó: AFP / Charly Triballeau