Augusztus végén és szeptember elején különleges időszak kezdődik a mocsári teknősök életében: kibújnak a tojásokból az apró utódok, majd megkezdik első, önálló útjukat a víz felé. A Körös-Maros Nemzeti Park területén is találkozhatunk ilyenkor a néhány grammos kis hüllőkkel.
A mocsári teknősök életének egyik legveszélyesebb szakasza éppen a kikelés után kezdődik. A nőstény ugyanis a víztől akár több száz méterre vagy több kilométerre is lerakhatja tojásait. Olyan helyet keres, ahol megfelelő a talaj a fészek kialakításához, főként löszös, homokos területeket.
Egy fészekben rendszerint körülbelül hat tojás található, de akár 15 is lehet. A mocsári teknősök nem gondozzák utódaikat, a kis teknősöknek már a kikelés pillanatától önállóan kell boldogulniuk.
A kelés időpontját nagyban befolyásolja az időjárás. A meleg, napos idő felgyorsítja a fejlődést, a hűvösebb, csapadékos időszak pedig késleltetheti, hogy a kis teknősök előbújjanak a tojásból.
A frissen kikelt állatok meglepően aprók: nagyjából akkorák, mint egy 200 forintos érme, testtömegük pedig mindössze néhány gramm.







