Hogy anno 13 éve Nagy Natália feltételt szabott volna, miszerint »csapjak rá a mohó haverjaim kezére, hisz a tűz közelében vagyok«, bevallom, nem emlékszem. Meglehet, így volt. De se addig, se azóta nem ültem jachton, nem jártam magánpalotában vagy luxusrepcsin. (Életemben egyszer szolgált ki pincér magánvacsorán, de ezt még korai volna elmesélnem.) Nincsenek mohó haverjaim.Többek között így válaszolt Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója Nagy Natália színész és humorista minapi beszámolójára, amelyben Nagy Natália leírta: férjével együtt mindig minden olyan felkérést visszautasítottak, amelyek „közpénzekkel kipárnázott” intézményektől érkeztek, többek között az Operaházét is, amikor Ókovács A Nap születésnapja című meséjét szerette volna színpadra vinni. https://hvg.hu/kultura/20260827_nagy-natalia-okovacs-szilveszter-kozpenz-korrupcio-opera-konyvkiadasÓkovács szerint a színésznő emlékei „kissé zúzottak”, például szó sincs arról, hogy ő több száz millió forintot emlegetett volna, mint az előadás költsége: Ókovács leszögezi, ennyit „egy Aida-produkcióra sem tudnánk költeni, nemhogy gyermekdarabra. A friss Leánder-változat 20 milliós gyártási kerettel készül az Eiffelben – valami nagyon megcsúszott Natália emlékeiben” – írja, a Leánder és Lenszirom című meseoperára célozva, amelyet Nagy Natália műve helyett állítottak akkor színpadra.Ókovács úgy emlékszik a találkozóra: „Natáliát előtte sose láttam személyesen, férjével érkezett. Azt hiszem, sokkolta az Operaház belvilága, a nézőket és a turistákat is szokta, de ők boldogok a szép épülettől – Natália mintha befeszült volna. Egyébként a gyermekdarabot az Erkel Színházba szántuk, napok voltak hátra az épület újranyitásáig. Erről sok szó nem eshetett, mert Natáliáék nemet mondani jöttek, valamiért fontos volt számukra, hogy mint valami utált hercegnek, a képembe mondhassák a proklamatív hitvallásukat.”Arra ő is emlékszik, hogy Nagyék „a szabadpiacról regéltek, meg a közbiztonságról”: a színésznő azt írta, azt mondta Ókovácsnak, hogy „először oldják meg az egészségügyet, az oktatást és a közbiztonságot, aztán üljenek le beszélni, hogy hogyan lehetne piaci alapon intézni a szóban forgó előadást”. Ókovács ugyanakkor kijelenti: „Nem szégyelltem el magam, mert a Napnál világosabb, hogy kultúrára addig is szükség van, amíg más területeken nincs minden rendben, és hogy állami támogatás nélkül még egy mesekönyv sem, de egy gyermekopera egész biztosan nem juthat el »mindenkihez«.”Ókovács hozzáteszi: „Indulatosak voltak, majd elmentek. Én sajnáltam a tényleg jópofa mesét, A Nap születésnapját, no és az időt, amelyet egysoros e-maillel kiválthattak volna.”Arra, hogy a színésznő azt mondta, ő közel van a tűzhöz, így reagál:S hogy milyen tűzhöz lennék közel? Hm, momentán csak egy jut eszembe: a tisztító…Borítókép: MTI/Máthé Zoltán
Ókovács Szilveszter nem tudja, milyen tűzhöz van közel és nem emlékszik Nagy Natália felszólítására
Az Operaház igazgatója elmondta, ő hogyan is emlékszik arra a találkozóra, amikor Nagy Natália elutasította felkérését, hogy színre vigyék egy gyerekkönyvét, és kijelentette: neki nincsenek mohó haverjai, és ő sem szokott jachtozni.







