Sokezer éves csontokat és tárgyakat találtak az alacsony vízállású Tisza medrében, Tiszaroff közelében – számolt be róla a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum. A leletek az intézmény közösségi régészeti programja során kerültek elő, amelyen felnőttek és gyerekek is részt vettek.

A kutatás alkalmával szép számban kerültek elő jégkorszaki állatok maradványai. Egyebek mellett mamut-, bölény-, orrszarvú- és hiénacsontokra is rábukkantak, valamint csonteszközöket, kerámiákat, fémtárgyakat és egy ezüstpénzt is azonosítottak a parton, illetve a sekély vízben.

6 fotó

Dr. Mester Edit régész, a múzeum igazgatója a Szolnoki Naplónak nyilatkozva elárulta, a helyszínen már 2025-ben, majd idén júliusban is találtak jégkorszaki maradványokat, ezért döntöttek úgy, hogy itt tartanak az érdeklődők számára közös kutatást, amelyhez fémkeresőket is használtak.

A most előkerült leleteket restaurálják, majd a tervek szerint a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban állítják ki, így később a nagyközönség is megtekintheti azokat. Szeptember 26-án a múzeum újabb közösségi régészeti programot tart Tiszaörvényen, a Templom-dombon. Az önkéntes kutatásra minden érdeklődőt várnak.