A 2024 májusában megrendezett Budapest Influencer Trip nettó 3,1809 milliárd forintba került, amiből nettó 1,4789 milliárd forint volt az influenszerek felületein történt médiavásárlás – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a 444-et.A lap közérdekű adatigényléssel fordult az MTÜ-höz az utazás részletei miatt, amelyről korábban a HVG is többször beszámolt. Mint 2024 májusába megírtuk, az Orbán Ráhelhez köthető MTÜ több tucat influenszert utaztatott Budapestre, hogy megmutassák a fővárost követőiknek. Korábbi, hivatalos közlések csupán a költségek felét vallották be, az MTÜ elnöke 2024 júliusában másfél milliárd forintos költségről beszélt.A 444 közadat-igénylése nyomán az is kiderült, hogy a költségek jelentős részét kiszervezte az MTÜ. A trip lebonyolítása mellett a nemzetközi imázskampányért, az influenszerek kiválasztásáéért, majd a velük való kapcsolattartásért is például a Balásy Gyula-féle New Land Media Kft. és a Media Dynamics Kft. felelt.Az akkori miniszterelnök lánya több influenszer közöségi média felületén is feltűnt, a nyilvánossággal azonban kevés részletet osztottak meg, Guller Zoltán, az MTÜ nemrég meneszetett elnöke azt viszont többször is hangsúlyozta, hogy az influenszer trip hatalmas siker volt, olyannyira, hogy egy évvel később megismételték az akciót.Guller egyébként kikérte magának, hogy Orbán Ráhelt is összekötötték az eseménnyel. „Hogy került volna Orbán Ráhel az influenszereknek szervezett eseményekre? Sehogy, hiszen nem is volt ott" – nyilatkozta például egyszer, amikor arról kérdezték, miért hálálkodott több, az MTÜ által ide utaztatott influenszer személyesen az akkori miniszterelnök lányának.Később a turisztikai ügynökség azzal magyarázta az influenszerek feltűnését például a Tiborcz Istvánhoz, Orbán Ráhel férjéhez köthető Botaniq Klubban, hogy a meghívott tartalomgyártók nem csak a hivatalos programokon vettek részt, hanem más, magánprogramokról is osztottak meg tartalmat.A 444-hez eljutott dokumentumok alapján a Párisi Passage Café & Brasserie, a Halászbástya étterem, a Leo Rooftop Budapest, a Bestia Budapest, a Magyar Állami Operaház, a The Duchess Rooftop Bar, az Aranybástya étterem, az Európa Hajó és a BOJO Budapest szerepeltek a hivatalos helyszínek között.Nem maradt ki teljesen a buliból azért az Orbán-Tiborcz család sem, az influenszereknek a Four Seasons Hotel Gresham Palace és a Kempinski Hotel Corvinus mellett, Tiborcz érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelbe is foglaltak szállást.Az eseményre 51 infulenszert hívtak összesen, közülük négy embernél +1 főt is vendégül láttak. A meghívottak között volt amerikai, szlovák, német, olasz, spanyol, holland, norvég és brit, de brazil, ausztrál és libanoni véleményvezér is. https://hvg.hu/elet/20240523_influenszerek-budapest-magyar-turisztikai-ugynoksegNyitóképünk illusztráció, képernyőfelvétel az influenszer trip imázsfilmjéből, forrás: YouTube / Visit Hungary