A hét közben az Európa Liga főtáblájára jutott Ferencváros győzelemmel folytatta az NB I-ben, miután a 6. fordulóban 2-1-re nyerni tudott az élen álló Felcsút vendégeként. A Fradi ezzel elmozdult az utolsó előtti helyről – a kupagyőztes a halasztások miatt még csak a negyedik bajnokiját játszotta a szezonban.

Nem sok izgalmat hozott az első félidő, egy nagyobb helyzet volt, amikor Lisztes a 32. percben lövőhelyzetig jutott, de ígéretes helyről a kapu mellé célzott. Lisztes egyébként a cseresorban kezdett, de Josephet már az első negyed óra végén le kellett cserélni, mert bokasérülést szenvedett.

Az 54. percig kellett várni a mérkőzés első góljára, Arzani beadására a Fradi fontos találatainak szerzője, Zachariassen érkezett jó ütemben és az alsó sarokba fejelt. Nem tartott ki viszont sokáig a vendégelőny, Dibusz jött ki rosszul egy beadásra, az előre húzódó Harutjunjan pedig a lecsorgót takarásból, egyből a kapu felé emelte furcsa mozdulattal, de bejött a húzása, mert a ferencvárosi kapus már nem tudott menteni.

Az 1-1 sem tartott sokáig, a 63. percben újra az FTC-nél volt az előny, Yusufot sikerült kiugratni a jobb szélen, a csereként a szünetben beállt támadó ceterezésére pedig Lisztes érkezett és bevetődve a kapuba lőtt.