Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak – a helyi szervezetektől a pártvezetésig – a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP), erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
Az MTI tudósítása szerint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arról beszélt: az elmúlt 16 év kormányzati teljesítménye nem volt tökéletes, volt számos hiba, de szerinte történelmi mércével mérve ez az időszak nemcsak Magyarország keresztény és nemzeti vonatkozását határozta meg, hanem Európa politikáját is formálta. A középosztály megerősítését példátlannak nevezte a magyar történelemben.
Mint mondta: a keresztény civilizáció védelmét normatívvá tették, nemcsak Magyarországon, Európában is és a külhoni magyarokat sem lehet már úgy gyalázni, mint Gyurcsány idején. Megvédtük Magyarországot a migrációtól és felráztuk Európát – összegzett.
A választási vereség okát elemezve rámutatott: éveken át tartó, egy százalék alatti gazdasági növekedéssel soha senki nem tudott választást nyerni. Politikai okként jelölte meg, hogy „jobbszélre csúsztak” többek között a migrációs vita, az EU-való konfliktusok miatt, ahol nincs elegendő szavazó. Ennek következménye lett, hogy a jobbközép és – mellette a balközép is – üresen maradt és ide ment be a Tisza az Orbán Viktorral szembeni gyűlölet üzenetével, értékelt Semjén







