Vasárnap fölborult egy több mint 260 utast szállító komp Észak-Ciprus partjainál - jelentette a TRT török állami hírcsatorna. A katamarán stílusú komp a Ciprus etnikailag megosztott északi részén fekvő Girne (görögül Kerínia) kikötőjéből tartott a dél-törökországi Tasucuba, de a parttól néhány kilométerre bajba jutott.

Fotó:

ALI RUHLUEL/Anadolu via AFP

A nemzetközileg el nem ismert „Észak-ciprusi Török Köztársaság" miniszterelnöke, Ünal Üster azt közölte, halálos áldozatok és sérültek is vannak.

Kerínia polgármestere, Murat Senkul szerint a helyzet „nagyon súlyos”. Ő arról írt, a fedélzeten 270-en voltak az utasokkal és a legénységgel együtt, a török belügyminisztérium szerint viszont 267 ember volt a fedélzeten.