„Nem azért küszködik az ember 40-50 évig, hogy aztán berakja a gyerekét egy tömegintézménybe”
Schilling Magdolnáék történetét két éve ismerte meg a nyilvánosság, amikor Rubi Anna díjnyertes dokumentumfilmet készített a hat anyukáról, akik pert indítottak az állam ellen. Azt akarták kikényszeríteni, hogy hozzanak létre egy budapesti intézményt, ahol súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekeik megfelelő és méltó körülmények között élhetnek akkor is, amikor ők már nem tudják ellátni őket. A pert elveszítették, így hát maguk álltak neki megépíteni az otthont, ahol a gyermekeik jövőjét képzelik. Erről meséltek most lapunknak.
„Úgy működik az életünk, mintha lenne egy kábé tíz hónapos gyerekem. Reggel felkeltem Fecót, rendbe rakom, tisztába teszem, fürdőbe megyünk, felöltöztetem. Megitatom, reggelit adok neki és elviszem kocsival a napközibe. Aztán délután megyek érte, hazahozom, uzsonnát kap, kicsit játszik, majd jönnek az esti tevékenységek, mint egy kisbabánál: megfürdetem, tisztába teszem, hálóruha, vacsora és megy aludni.”
Fecó idén volt negyvenhárom éves. Schilling Magdolna ötéves kora óta egyedül neveli, a volt férje ugyanis nem tudott megbirkózni a gondolattal, hogy fiuk súlyos fogyatékossággal született és élete végéig gondoskodásra szorul majd. Magdiban ez nem okozott törést: „Annak idején azért lettem ápolónő, mert adni szerettem volna magamból. Így indítottam az életemet; nagyon-nagyon korán tudtam, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni, és sose okozott problémát, hogy valaki testi vagy értelmi sérült” – mondja.
