A több vármegyét érintő összefogás eredményeként elfogták azt a 24 éves szomori férfit, aki szombaton hajnalban Kalocsáról ellopott egy kisrepülőt – adta hírül a police.hu.
Amint arról korábban beszámoltunk, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter számolt be elsőként arról, hogy egy ismeretlen személy ma hajnalban ellopott Kalocsáról egy kisrepülőgépet, és mindenféle engedély nélkül felszállt vele, amely miatt két Gripen vadászgépet is riasztottak a kecskeméti katonai reptérről. Azt már a miniszter elárulta, hogy a tolvaj később kényszerleszállást hajtott végre a Tolna megyei Gerjen határában.
A friss rendőrségi közleményből kiderül, hogy a hatóságokhoz augusztus 29-én reggel érkezett a bejelentés, miszerint Gerjen határában egy kisrepülő kényszerleszállást hajtott végre.
Mint kiderült, a férfi a kalocsai repülőtérről vitt el egy Cessna–172 típusú gépet, amivel nem sokkal később a Tolna vármegyei Gerjen mellett egy napraforgótáblában kényszerleszállást hajtott végre.
A férfi a repülőt hátrahagyva az 512. számú úton zavart állapotban sétálgatott, amikor egy arra közlekedő autós megállt, hogy segítsen. A férfi erre beült a kocsiba, és megpróbált vele elhajtani, ám ezt végül a jármű utasának időben sikerült megakadályoznia.













