Vasárnap hajnalban újraindulhat a közúti forgalom a megújult északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton a távirati irodával.

Tájékoztatásuk szerint ezzel az iskolakezdésre befejeződik a Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő két felüljáró teljes körű felújítása. A következő időszakban már csak kisebb hibajavítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállításának munkái maradnak hátra.

Emlékeztettek arra, hogy a több mint negyvenéves felüljárók – amelyeken naponta több tízezer jármű halad át – felújítását a legutóbbi rekonstrukció óta eltelt mintegy húsz évben bekövetkezett jelentős állapotromlás indokolta.

A felújítás során

átépítették a pályaszerkezetet,