„Ma reggel egy férfi úgy gondolta, kipróbál egy Kalocsán parkoló kisrepülőt. Nem tétovázott sokáig, a géppel Paks felé indult. A honvédség radarjai azonnal észlelték a gépet, a készenléti vadászgép-pár pedig a levegőbe emelkedett” – írta szombat délelőtt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebookon.A HVG már kora reggel értesült arról, hogy Gripenek köröznek Paks fölött, majd azt is megtudtuk, hogy egy Cessna 172-est loptak el a kalocsai reptérről. Forrásaink szerint a pilóta úgy tűnt, hogy zavart állapotban van. A paksi atomerőmű környékén kezdett vakmerő manőverekbe. A Gripeneket egyrészt a lopás, másrészt a tiltott paksi légtér miatt riasztották, ugyanis az erőmű 3 kilométeres körzetében 6000 méter magasságig tilos repülni. Katonai légi járművek kivételével senki nem repülhet be oda. A fiatalember, akiről úgy tudjuk, 2002-es születésű, Gerjen község mellett, egy napraforgótáblába tette bele a Cessnát. A gép futóműve kitört, a szárnyán fekszik, kicsit oldalra borulva (felsőszárnyas a típus). Tűzoltókat és mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre.Az esetről természetesen érdeklődtünk a Honvédelmi Minisztériumnál, kérdéseinkre nem válaszoltak, Ruszin-Szendi Romulusz viszont posztolt, megerősítve, hogy a kisgép Gerjen térségében kényszerleszállást hajtott végre. A Gripenek megtalálták a sérült gépet, és a helyszín felett maradtak mindaddig, amíg a mentőhelikopter és a földi mentőegységek meg nem érkeztek. A rendőrség és az illetékes hatóságok is a helyszínre érkeztek, a szemle és a vizsgálat megkezdődött – ismertette az esetet.„A legfontosabb, hogy jelenlegi információink szerint személyi sérülés nem történt” – írta a miniszter, köszönetet mondva a honvédeknek a gyors reagálásért és a helytállásért!Nyitókép: Veres Viktor