Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Irodája a Paks II. Atomerőmű Zrt. tavaly decemberi, közel 80 milliárd forintos tőkeemelésével kapcsolatban – közölte Tordai Bence. A volt független országgyűlési képviselő korábban hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést, mert szerinte a magyar állam az uniós szabályok megsértésével juttatott pénzt a beruházás orosz fővállalkozójának.Az ügy előzménye, hogy az Európai Unió Bírósága tavaly szeptemberében megsemmisítette azt a 2017-es európai bizottsági határozatot, amely jóváhagyta a Paks II.-nek nyújtott magyar állami támogatást. Ennek ellenére a magyar állam 2025 decemberében 79,6 milliárd forinttal emelte meg a Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkéjét, a társaság pedig ezt az összeget továbbította az orosz fővállalkozónak, az Atomsztrojexportnak, a pénzügyi teljesítés december 27-ig megtörtént. https://hvg.hu/360/20251218_Paks-II-EU-atomeromu-epites-tordai-bence-Brusszel-csuszas-engedely-orosz-hitelTordai januárban már feljelentést tett az ügyben, azt azonban az Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elutasította arra hivatkozva, hogy az uniós jog szerinti végrehajtási tilalom állítólag nem lépett érvénybe, ezért – az akkori indoklás szerint – nem történt bűncselekmény.Májusban a volt képviselő új, jogilag átdolgozott feljelentést nyújtott be, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, Nagy Márton volt nemzetgazdasági és Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter, valamint Magyar Levente korábbi külügyminiszter-helyettes felelősségének vizsgálatát is kérte. Érvelését egy európai bizottsági állásfoglalással is kiegészítette, amely szerint érvényes bizottsági jóváhagyás nélkül az állami támogatás jogellenesnek minősülhet.Az NNI most – ezt az ügyet egy másik magánszemély feljelentésével egyesítve – nyomozást rendelt el különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A nyomozás elrendelése nem jelenti azt, hogy bárki bűnösségét megállapították volna, csak azt, hogy a hatóság szerint indokolt a történtek büntetőjogi vizsgálata – hangsúlyozta Tordai Bence.