Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azonosított egy szökevény által használt autót. Miután azt is megállapították, hol lehet, a hajdú-bihari rendőrökkel el is fogták a benne ülő 60 éves férfit, aki 2003-ban szexuális bűncselekményt követett el az USA-ban.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint az FBI Magyarországra delegált egységétől kaptak jelzést arról, hogy a nemzetközi elfogatóparanccsal keresett brit állampolgár Magyarországon keresztül utazhat át. A szövetségi ügynökök azt is elmondták magyar kollégáiknak, hogy a férfit több mint húsz éve körözik, és a legkeresettebb bűnözők közé tartozik.

Az amerikai társhatóságok több mint két évtizede nyomoztak ellene gyermekkorú személy sérelmére, illegális szexuális tevékenységre irányuló kényszerítés és rábírás bűncselekmény elkövetése miatt. A gyanúsított 2004 szeptemberében szökött meg az Egyesült Államokból, a feltételezés szerint Angliába. Az amerikai büntetőeljárásban 2004-ben emeltek vádat ellene. Az amerikai igazságügyi hatóságok 2004 novemberében elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd 2006-ban a nemzetközi körözését is elrendelték. A terheltet 2006 márciusa óta körözte a Washingtoni Interpol Iroda is.