Volt olyan állami ösztöndíjas, nappali tagozatos alapképzés, ahová mindössze 177 ponttal be lehetett kerülni, de 202 pont is elég volt az egyik szakhoz.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, augusztus 27-én az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2026-os pótfelvételi ponthatárait. Korábbi tájékoztatásuk szerint idén is több mint 40 egyetem és főiskola hirdetett pótfelvételi eljárásban alap-, mester-, valamint osztatlan képzéseket és felsőoktatási szakképzéseket. A jelentkezők minden képzési terület szakjaiból válogathattak, és minden területen meghirdettek állami ösztöndíjas, illetve önköltséges finanszírozású képzéseket.Hozzátették: a határidő lejártáig 18 278-an jelentkeztek a felsőoktatásba, közülük 10 712-en jutottak be valamely szeptemberben induló képzésre. Állami ösztöndíjas képzésen 2557-en folytathatják felsőfokú tanulmányaikat, önköltséges képzésre 8155 jelentkező jutott be. A pótfelvételin az állami ösztöndíjas, nappali tagozatos alapképzések között két képzés esetében is a maximális 500 pontra volt szükség – a top 10 legmagasabb ponthatárt itt tudjátok megnézni.Az állami ösztöndíjas, nappali tagozatos alapképzések között idén is voltak azonban olyan szakok, amelyekre meglepően alacsony pontszámmal is be lehetett kerülni – mutatjuk a listát:Veszprémi Érseki Főiskola – ápolás és betegellátás [ápoló]: 177 pontWesley János Lelkészképző Főiskola – környezettan: 202 pontDebreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar – vadgazda mérnöki: 210 pontMiskolci Egyetem Egészségtudományi Kar – egészségügyi szervező: 221 pontVeszprémi Érseki Főiskola – csecsemő- és kisgyermeknevelő: 224 pontWesley János Lelkészképző Főiskola – pedagógia: 226 pontDebreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar – mezőgazdasági mérnöki: 236 pontSzéchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar – mezőgazdasági mérnöki: 236 pontMiskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar – földrajz: 244 pontDebreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar – élelmiszermérnöki: 245 pontAz Oktatási Hivatal augusztus 27-én délelőtt közzétette a pótfelvételi eredményeit is, amit itt tudtok megnézni.A pótfelvételizőknek mikor kezdődik az egyetem?Ha a pótfelvételin jelentkeztetek egyetemre, jogosan merülhet fel bennetek a kérdés: mikor kell először megjelennetek az egyetemen, ha csak augusztus 27-én derül ki, hogy felvettek-e benneteket?