Bő félórás napirend előtti Magyar Péter-felszólalással kezdődött az Országgyűlés csütörtöki-pénteki ülése. A miniszterelnök nagy lélegzetű előadása kétosztatú volt, amennyiben egyrészt méltatta mindazok teljesítményét, akik hozzájárultak a sosem látott energiaválság legyőzéséhez, másrészt kritikát fogalmazott meg azokkal szemben, akik nyaralni mentek ahelyett, hogy segítettek volna. Utóbbi csoportba elsősorban az ellenzéki politikusokat sorolta, több ízben is nyilvánvaló módon – pálinkával, Adriával, trombitafesztivállal – megpiszkálva az előző miniszterelnököt. Dicséretet kaptak ugyanakkor azok a magyar emberek is, akik önként csökkentették az energiafogyasztásukat a legnehezebb időkben, anélkül, hogy bárki is erre kényszerítették volna őket.
A beszédből többek között megtudtuk:
A hősök akkor születnek, amikor szükség van rájuk.Ilyen az, amikor egy ország összefog, a válságkezelés sikere egész Magyarország sikere.Hasonló léptékű beavatkozás, mint paksi atomerőműnél, ezen a területen évtizedek óta nem volt.A politikusok dolga, hogy ne próbáljanak okosabbnak lenni a szakembereknél, és hogy idejében hozzák meg a döntéseket.Az ellenzéktől nem segítség érkezett, hanem riogatás, álhírek, hazudozás.Álhírekből nem lehet megawattokat előállítani.Két Magyarország volt, az egyik beszélt, a másik dolgozott.Magyarország sokkal erősebb, mint amilyennek néha saját magunkat látjuk.Ezt a történetet egyszer talán a történelemkönyvekbe is beleírják majd.










